Történelmi magyar siker snowboardban! Az egri snowboardos Magyarország első győzelmét szerezte havas sportágban!
Nincs annyi felkiáltójel, ami elég lenne annak érzékeltetéséhez, mit jelent az, hogy egy magyar snowboardos abban az országban nyer nemzetközi versenyt, ahol a szabadstílusú snowboardozást feltalálták.
Panka 2011-ben junior világbajnok volt. Kétszer volt eddig nagyon közel a világkupa dobogóhoz, mindkét alkalommal negyedik helyet szerzett. A tavalyi kreischbergi felnőtt világbajnokságon slopestyle-ban bejutott a hatos döntőbe, de a bemelegítésnél elesett és agyrázkódást szenvedett. A döntőben már nem tudott rajthoz állni, de hatodik helye mindmáig a legjobb magyar eredmény havas sport világversenyén.
Most pedig megvan végre az első győzelem a FIS Világkupában. 10 hónappal azután, hogy a tavalyi szezon végén karját törte, ez volt Panka első versenye a sérülése óta.
Panka az utóbbi két hónap nagy részét a coloradói Breckenridge-ben, a Kirk’s Campben edzéssel töltötte. Elmondása szerint sokat fejlődött mind technikailag, mind mentálisan, mind pedig stílus terén. Ezek pedig elengedhetetlen összetevői a sikernek.
Panka 16 órás autóút után hétfőn érkezett a kaliforniai Mammoth Mountainra. A síterep már huszadik éve látja vendégül a legjobb amerikai snowboardosokat és freestyle sízőket, a US Grand Prix keretén belül.
A keddi edzést követően a szerdai nap eredetileg a selejtezőre volt szánva. A szervezők azonban a kedvezőtlen időjárási előrejelzés ismeretében, félve a péntekre várható 160 km/h-s szél miatt szombatról előre hozták a slopestyle döntőket is. A női mezőny számára selejtezőt sem rendeztek, az első csúszás rögtön élesben ment.
Gyarmati Panka másodikként csúszott, és már az első körben beadott egy olyan menetet, amit a bírák 82.75 pontra értékeltek a lehetséges 100-ból. Ez már akkor kiváló eredményt sejtetett. Bár sok erős ellenfél volt a mezőnyben, ilyen magas pontszámmal nem ritkán dobogón lehet végezni.
Pankát végül sem az első, sem a második sorozatban nem tudták felülmúlni. Megvan tehát a történelmi magyar siker, mégpedig egy snowboardostól!panka vk1

Panka beszámolója alapján lehet igazán érzékelni, mennyire nehéz körülmények között született meg a győzelem:

„Az első edzőnap elmaradt rossz idő miatt, szakadt a hó, úgyhogy szűzhavaztunk.
Másnap 3 óra edzésünk volt délután, a síelők előttünk voltak, úgyhogy már nem volt annyira jó a pálya, és nagyon nagy volt a szél is. Folyamatosan lezárták a pályát, mert sérültek az emberek. Egyszer mentem végig a pályán, akkor is csak egyeneseket ugrottam, mert a szél miatt nehéz volt átjutni az első ugrón. Így is előnyben voltam, a lányok nagy része nem ugrott.
Eléggé izgultam, nem szeretek úgy versenyezni, hogy az edzésen nem csúsztam végig a versenyre tervezett menetemet, még csak meg sem tudtam próbálni.
Aztán eljött a versenynap. Az első ugrót picit átalakították, így könnyebb volt átjutni rajta. A fiúk előttünk voltak, ezért megint csak lejárt pályán indultunk. Volt lehetőségünk pár edzőkörre, ahol végre beadhattam a versenykörömet. Végre sütött a nap, de a szél megmaradt. Szerencsére ettől el tudtam vonatkoztatni – valószínűleg az adrenalin segített .
Másodikként indultam, eléggé nyugodt voltam. Úgy voltam vele, hogy letettem a köröm az edzésen, csak egy könnyű kört megyek, nincs mit vesztenem, nehezek az időjárási viszonyok.
3 korlát volt, a dupla tört korlátot gappeltem (átugrottam a töréseket), noseslide-oltam, a következő korláton frontboard, utána 50-50 backside 180-nal le. Így switchben mentem az első ugratóra, ahol switch backside 180-at ugrottam Japan grabbel. A hátszél rásegített, hogy jó messzire ugorjak. A második ugratón hátraszaltót csináltam Method grabbel, megint csak hatalmasat. Leugrottam az érkező aljára, de sikerült beleállnom. A nagy szél miatt az utolsó ugrót le is zárták (először mérges voltam, mert terveztem azzal is).
Mivel csak a második induló voltam a rajtlistán, egy hosszú, izgulós óra következett. A második körben cab 540-et akartam ugrani, de a szél lelassított, így inkább kihagytam az ugratót. Próbáltam a biztosra menni, és egy jó kör után nem megsérülni.
Még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént. A dobogósak két 540-et is ugrottak, de a stílussal mégis sikerült legyőzni őket. Ünnepelni is nehéz, így, hogy még mindig nem hiszem el!”

Panka győzelme a magyar snowboardsport elmúlt közel három évtizedének sikere. Kellett hozzá az elődök által kitaposott ösvény, a nemzetközi mezőny lehetőségeihez viszonyítva sokszor reménytelen körülmények között elvégzett munka. A rétegsportnak számító snowboard a kiemelt sportágakhoz képest töredéknyi támogatással dolgozik, és a visszafogottabb médiafigyelem miatt a szponzorációs lehetőségek is korlátozottak. Viszont éppen Panka eredményei mutatják meg, hogy megfelelő támogatás mellett mekkora potenciál rejlik a magyar snowboard sportban.

Slopestyle: A szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. Igazán találó magyar elnevezése nincs. 2014 óta olimpiai sportág.

Magyar Snowboard Szövetség
A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést.

Sikeres versenyeket könyvelhettek el junior snowboardkrosszosaink Dolni Moravában.
Az elmúlt hétvégén snowbordkrossz junior válogatottunk és utánpótlás versenyzőink a csehországi Dolni Moravában rendezett FIS verenyeken álltak rajthoz. Az ötfős csapat célja a tapasztalatgyűjtés és edzéslehetőség mellett a FIS pontjaink gyarapítása volt. A FIS pontszám az egyik legfontosabb kritérium ahhoz, hogy valaki később a világkupában vagy világversenyen indulhasson.
A cseh szervezők elmondása szerint a verseny az egyik főpróbája volt a 2017-es junior világbajnokságnak. Egy új lebonyolítási rendszert próbáltak megvalósítani, amit többé-kevésbé sikerült végrehajtaniuk.
A vártnál több (kb. 150) induló miatt a FIS pontok alapján sorsolták össze a versenyzőket a viadalon, kvalifikáció nem volt.
A FIS világkupában 64 fő jut a főtáblára, ahol négyfős futamokban, egyenes kiesésekkel zajlik tovább a verseny. Mindig csak az első kettő jut tovább. Akik kiesnek, azokat a selejtezőben elért pozíciójuk alapján rangsorolják. Itt viszont, mivel nem volt kvalifikáció, a kiesetteknek is vigaszágas futamokat rendeztek. Attól függően sorsolták őket össze, hogy a verseny melyik szakaszában (nyolcad- vagy negyeddöntő), és az adott futamban hányadik pozícióban (3. vagy 4.) estek ki. Ebben a formátumban lényegesen nagyobb szerepet kap a szerencse, mint a kvalifikációs rendszerben, hiszen nagyobb eséllyel kerülhetnek eltérő tudású versenyzők azonos futamba.
Az első versenynapon a lányok közül a budaörsi Hollósy Laura élete első versenyén a legjobb 16-ba beverekedte magát, majd a helyosztókon szépen versenyezve a 15. helyet szerezte meg.
A balassagyarmati születésű Fehér Zsófia nehéz csoportba került, nagyon szépen versenyzett, de sajnos nem sikerült bejutnia az első kettőbe, így a vigaszágra került, amit két bravúros győzelemmel megnyert, és így a 17. helyen zárt.
Csillag Dávid folyamatosan javuló formát mutatva magabiztosan került be a 32 közé, ahol a két reményfutamban is szépen teljesített, és a 64 fős mezőnyben a 29. helyen zárt.
Szász Csongor (aki egyedüli snowboardosként képviseli majd hazánkat a februárban rendezett lillehammeri Ifjúsági Olimpián) már az edzéseken is jól teljesített, amit a versenyen is sikerült megmutatnia. Az első nap kis szerencsével (az első helyezettet kizárták) sikerült továbbjutnia a 32 közé, ahonnan sajnos már nem sikerült továbblépnie. A vigaszágon több szép futamot teljesítve a 31. helyet szerezte meg.
A gödöllői Hrustinszky Tamásnak ez még csak a második versenye volt a FIS világában, ahol nagyon szépen versenyzett. Az első fordulóból nem sikerült továbbjutnia, majd egy nagyon szoros, izgalmas reményfutammal zárult az aznapi versenye, és a 38. helyet szerezte meg.
A szervezők a második napon rövidített lebonyolítást választottak.
Hollósy Laura az első naphoz hasonlóan, egy nagyon izgalmas futamban végül második helyen bejutott a legjobb 16 közé, majd a következő körben 4-ként esett ki, így a 16. helyen zárt.
Fehér Zsófiának nem sikerült az első futamból a következő körbe verekednie magát, majd vigaszágát rajt-cél győzelemmel megnyerte, és a 17. helyen végzett.
Csillag Dávid folytatta jó szereplését, és magabiztosan, érett, jó versenyzéssel jutott be a 32 közé. Majd következett számunkra a legizgalmasabb futam, ahol Dávid az utolsó méterekig versenyben volt a második helyért, de sajnos célfotóval ellenfelét hozták ki "győztesnek". A reményfutamait megnyerve az előkelő 17. helyet szerezte meg.
Szász Csongor is átmentette remek teljesítményét előző napról, és kis különbséggel bár, de kiesett az első fordulóban. A reményfutamban bemutatta a nap előzését, és remek teljesítménnyel búcsúzott a további küzdelmektől. A 26. helyen zárt.
Hrustinszky Tamás az első körben ugyan kiesett, de nagyon biztató formát mutatott, és kis szerencsével továbbjuthatott volna. Ezt követően a reményfutamát agresszív, kemény versenyzéssel, gyönyörű előzésekkel nyerte meg, és a 29. helyen végzett.
Bekényi Ádám szövetségi kapitány így értékelte a csapat teljesítményét:
„Összességében elégedett vagyok a magyar versenyzők teljesítményével, mindenki kihozta magából a maximumot. Sajnos a szerencse a sorsolásnál néha nem volt velünk, de ez ennek a versenyszámnak a sajátossága. Megyünk tovább előre, készülünk a következő versenyekre!”

Snowboardkrossz: Talán a leglátványosabb hódeszkás szakág, ahol egy döntött kanyarokkal és ugratókkal nehezített pályán kell a lehető leggyorsabban lejutni. Egy időmérő selejtező alapján a versenyzőket négy (a világkupán hat) fős futamokba sorolják, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatják. Négyfős formátum esetén az első kettő, hatfős futamoknál az első három jut tovább a következő fordulóba. Mivel egyszerre indulnak, elkerülhetetlen az ellenfelekkel való fizikai kontaktus. Az őrült száguldás közben akár a 100 km/h-s sebességet is elérhetik. 2006 óta olimpiai sportág.

Magyar Snowboard Szövetség
A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést.

Példaértékű kezdeményezés a hivatalos évadnyitó buli szervezőitől:
A snowboard mindig is több volt, mint pusztán egy sport. A deszkások a kezdetektől fogva közösségként tekintenek magukra. Hazánkban sincs ez másként. A szezont minden évben hagyományosan közös bulival nyitják és zárják. Az idei hivatalos szezonnyitót november 28-án, szombaton rendezik, és az esemény idén kiemelt figyelmet kap. A tombola bevételét ugyanis teljes egészében a 14 éves kecskeméti snowboardos, Fricz Botond részére ajánlják fel a szervezők.
A 4bro 2006 óta minden évben arra törekszik, hogy maradandó élményt adjon a snowboard szcéna tagjainak a szezon nyitásakor, vagy épp zárásakor. Történetük és barátságuk is ebből a sportágból fakad, ketten aktív versenyzői életet folytattak és a magyar snowboard sport első, oszlopos szervezői voltak a kezdetektől. Tematikus bulijaik alapvetően mindig valamilyen aktivitás köré épülnek. A kiválasztott tematika, vagy történés, sok esetben közösségi játék, fontos részét képezi az eseménynek.
Ebben az évben különleges extra tartalma is van a játéknak, hiszen a tombolából befolyó összeget a Magyar Snowboard Szövetséggel közös döntése alapján az utánpótlásnevelésnek ajánlja fel a 4 testvér. Ezen belül is Fricz Botondra esett a választás, aki egyértelmű nyertese lehet a „Rookie of the Year” trófeának. A tombolára felajánlók hazai disztribútorok, utazásszervezők, sípályák, a közösséghez szorosan kapcsolódó cégek és kezdeményezések.
"Bízunk Botiban, úgy látjuk, hogy magyarként is lehet az elitben eredményeket elérni, és reméljük, a sok kitartás és befektetett energia meghozza gyümölcsét a fiúnak! A 4bro mindig is közösségi programokat próbált életre hívni, itt az ideje, hogy a felépített közösséget jó dolgokra is ösztönözze!" – nyilatkozta a cég ügyvezetője, a szintén snowboardos Manninger Máté.
Fricz Botond 2008 óta deszkázik. Korosztályában nemzetközi szinten is kiváló eredményeket ér el. Az előző idényt szenzációsan zárta. Egy héttel a World Rookie Finals-on elért 8. helye után megnyerte a legrangosabb alpesi utánpótlás sorozat záró versenyét, az O’Neill Roof Battle-t is. Győzelmével Boti megszerezte a QParksTour „Rookie” kategóriájának 2015-ös bajnoki címét. Eredményeivel és szorgalmával kivívta a Magyar Snowboard Szövetség elismerését és támogatását.
Boti nemrég kezdte meg tanulmányait a schladmingi Ski-Akademie snowboard tagozatán. Ennek az iskolának a padjait koptatta Hermann „Herminator” Meier kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok alpesi síző, Benjamin Karl négyszeres világbajnok alpin snowboardos, valamint hazánk két legsikeresebb snowboardosa, Gyarmati Panka és Szigeti Viktor is.
Botinak sokat kell még tanulnia, fejlődnie, és erre jelenleg Ausztriában van a legjobb lehetősége. Ehhez nyújt óriási segítséget a támogatás.

Magyar Snowboard Szövetség
A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést.

Hazánk legjobb hódeszkásai egy szlovákiai nyári snowboard parkban gyakorolnak.
Freestyle snowboard válogatottunk Bekényi Ádám szövetségi kapitány vezetésével megkezdte nyári felkészülését a 2015-16-os téli szezonra. Gyarmati Panka és Szerb Mátyás egy Pozsony mellett épült új nyári snowboard parkban heti 2-3 alkalommal edz. A légzsákkal felszerelt műanyag pálya kiváló lehetőséget biztosít az ugrások gyakorlására.
Márciusi kartörése és az azt követő műtét óta Gyarmati Panka most áll először deszkán. 4 héttel a műtétje után már az edzőteremben volt, a tőle megszokott elszántsággal kezdte meg a rehabilitációt. A különböző száraz edzések után üdítő változatosság, hogy végre ismét hátraszaltókat gyakorolhat.
A válogatott többi tagja később kezdi az intenzív munkát. Kiss Benedek márciusi keresztszalag-műtétje után még nem terhelheti ilyen szinten a térdét, picit még várnia kell. A nyári alapozás közben szintén megsérült az alpinos Pátkai Marcell lába is, egyelőre neki is a gyógyulás az elsődleges feladat. A schladmingi síiskola junior növendékei, Csillag Dávid (snowboardkrossz) és Fricz Botond (freestyle) még a pihenésüket töltik, ők később kezdik a felkészülést Ausztriában. Boti egyébként a nyár nagy részét wakeboardozással töltötte, melynek eredményeként második lett az országos bajnokságon. Fehér Zsófia (snowboardkrossz) augusztus utolsó hetében kezdi az erőnléti edzéseket. Szász Csongor (snowboardkrossz) szintén nyaralását tölti.
A szezon előtt még két közös edzőtábor vár a válogatott tagjaira: az őszi szünetben Tatán száraz edzésekkel folytatódik a munka, majd valamelyik osztrák gleccseren zárul a felkészülési időszak, hóra szoktató alapozó edzésekkel.
A FIS Snowboard Világkupa jövő héten, az új-zélandi Cardronában kezdődik, magyar részvétel nélkül. Az első európai versenyre novemberben, Londonban kerül sor, ahol egy big air fordulót rendeznek. A magyar versenyzők idei pontos versenyprogramjáról később döntenek.

Magyar Snowboard Szövetség
A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést.

A világbajnoki 6. helyezett magyar hódeszkás a FIS Snowboard Világkupa utolsó fordulóján, a csehországi Spindleruvban, edzés közben sérült meg.
A Magyar Snowboard Szövetség (MSBSZ) beszámolója szerint, az elmúlt hét programja meglehetősen zsúfoltan alakult Gyarmati Panka számára, hiszen két versenyre is hivatalos volt. A flachauwinkl-i Spring Battle és a Spindleruv Mlynben rendezett FIS Világkupa-döntő ráadásul átfedésben is volt egymással, de az egri snowboardos a kevés edzés dacára mindkettőt vállalta. A jó hangulatú osztrák versenyről hosszú utazás után érkezett meg Spindleruvba, ahol egy eléggé komplikált és jeges slopestyle pálya fogadta. A hóviszonyok csapnivalóak voltak, az utolsó ugrató pedig hatalmas – rengeteg volt a bukás.
Az első edzésen, ahol a versenyzők rendszerint a megfelelő sebességet próbálják belőni az ugratókon, Panka picivel gyorsabb volt a kelleténél és túlrepült az ugrató érkező részén. A kb. 30 méteres repülés után elesett és eltörte a felkarcsontját.
A megfelelő gyógyulás érdekében Pankát március 15-én vasárnap az innsbrucki kórházban megműtik, de így is 2-3 hónapot ki kell majd hagynia, mielőtt megkezdheti a nyári alapozó edzéseket.
A sérülések és a balszerencse ellenére Gyarmati Panka élete legeredményesebb szezonját tudhatja maga mögött. A kreischbergi világbajnokságon hatodik helyet szerzett, a kanadai Stonehamben rendezett világkupa-versenyen negyedik lett. A FIS Slopestyle Világkupa pontversenyében a kihagyásokkal együtt is a 12., míg a slopestyle, big air és félcső eredményeket is tartalmazó összetett FIS Freestyle Világkupában a 15. helyen zárt.
Slopestyle: A szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. Igazán találó, a szakma által elfogadott magyar elnevezése nincs. 2014 óta olimpiai sportág.

Elnök:
Zugschwert Szabolcs

Főtitkár:
Némethné Harmat Rózsa

Elérhetőségek:
1146 Budapest, Istvánnmezei út 1-3.
tel.: +36 (30) 328 6371
http://www.msbsz.hu

Hazánk legeredményesebb snowboardosa a hétvégén a kanadai Stonehamben versenyzett, ahol nagyon szoros versenyben, végig a dobogóért harcolva végül a negyedik helyen végzett.
Alig egy hónappal azután, hogy a kreischbergi világbajnokságon slopestyle-ban hatodik lett, Gyarmati Panka a FIS Snowboard Világkupa kanadai állomásán újabb kiváló eredményeket ért el. Slopestyle-ban negyedik lett, élete első városi big air versenyén pedig a döntőről épphogy lemaradva a hetedik helyen zárt. A kreischbergen elszenvedett sérülése után (megrepedt a válla és enyhe agyrázkódása volt) Pankának ez volt az első versenye, ennek tükrében az eredmény különösen értékes.
A 2013-as világbajnokságnak helyt adó stonehami pályán a lányok slopestyle selejtezőjét félbe kellett szakítani a viharos szél és havazás miatt. Pankát ez a legkevésbé sem zavarta, sőt! A két nappal későbbre halasztott selejtezőből a harmadik helyen jutott a döntőbe.
A döntő első körében a három ugratóból és két korlát szekcióból álló pályán az alábbi trükksort mutatta be: cab 540, hátraszaltó, frontside 360, boardslide, végül pedig egy double kinked gap frontboard. A jól sikerült menetre 81.00 pontot kapott, amivel a harmadik helyen állt az első sorozat után, mindössze 0.75 ponttal a második helyezett mögött.
A három körös döntőben Panka a következő két menetben sem hibázott, de nem tudott javítani a pontszámán. Ennek ellenére egészen az utolsó előtti versenyző csúszásáig őrizte a harmadik helyet. A korábban két körében is hibázó amerikai Jessika Jensonnak azonban harmadik próbálkozásra sikerült egy jó kört mennie, amivel bejött a második helyre, leszorítva ezzel Pankát a dobogóról. A versenyt a holland Cheryl Maas nyerte, a bronzérmet pedig a szlovák Klaudia Medlova kapta. Gyarmati Panka ezzel már második alkalommal végzett negyedik helyen snowboard világkupa-versenyen, hiszen tavaly márciusban Kreischbergen szintén negyedik volt.
Panka a Freestyle Világkupában jelenleg a hatodik, a slopestyle szakági világkupában pedig a negyedik helyet foglalja el. Legközelebbi versenye néhány nap múlva az Egyesült Államokban, a coloradói Park Cityben lesz, ahol ismét slopestyle-ban áll rajthoz. A kvalifikációt szerdán, a döntőt pénteken rendezik.

Gyarmati Panka nyilatkozata:
„Ma már reggel 8-kor kezdődött az edzés. Nagyon hideg volt, a kvalifikáció alatt esett a hó, a látási viszonyok nem voltak a legjobbak, de így sokkal előnyösebb, mint szélben versenyezni. Mind a két körömet sikerült leraknom, így harmadikként jutottam döntőbe. Hihetetlen boldogság volt, hogy végre ott is megmutathatom magam.
A döntőben az első körömre 81 pontot kaptam, végül ezzel értem el a 4. helyet, 0,75 ponttal lemaradva a dobogóról. Nagyon izgalmas verseny volt, a 3. köröm előtt izgultam a legjobban, hiszen nem tudtam, hogy utolsó (6.), vagy akár dobogós leszek. A lányok nagyon jók voltak, ezért úgy gondolom, ez az eddigi legjobb eredményem világkupán. Nehéz nap volt, 7 óra a hegyen, holnap pedig mar indulunk is a következő versenyre."

Slopestyle:
A szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. Igazán találó magyar elnevezése nincs. 2014 óta olimpiai sportág.

Magyar Snowboard Szövetség:
A hazai snowboard egyesületeket tömörítő, 1993-ban alapított szervezet, melynek célja a versenysport koordinálása és a snowboardsport népszerűsítése a legszélesebb körökben. A profi és amatőr sportolók támogatása mellett kiemelt feladatának tekinti a snowboard tömegsporttá történő fejlesztését és az utánpótlás-nevelést.

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Friss hírek