Az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott négy játszmában legyőzte Franciaország együttesét az Arany Európa Liga vasárnapi nyitányán.
A nyíregyházi találkozón Bleicher Réka, Bokorné Liliom Rita, Dékány Bernadett, Miklai Zsanett, Molcsányi Rita, Nagy Eszter, Németh Anett, Pallag Ágnes, Pekárik Eszter, Pintér Andrea, Sándor Renáta, Szakmáry Gréta, Tálas Zsuzsanna, Tóth Fruzsina alkották a mieink 14-es keretét.
A hazaiak kezdték jobban a találkozót, a remek támadásoknak köszönhetően négypontos előnyre tettek szert. Ekkor a franciák felébredtek és elsősorban a jó nyitásoknak köszönhetően megfordították az állást. Jan De Brandt cserékkel próbálta frissíteni a csapatot, ennek eredményeképpen össze is jött az egyenlítés, ám a hajrában a vendégek összpontosítottak jobban és minimális különbséggel megnyerték a nyitó szettet (23:25).
A második játszmában elsősorban a Kaposvárral az Extraligába frissen feljutó, a válogatottban pedig újra helyett kapó Miklai Zsanett eredményes támadásai révén hamar meggyőző előnybe került válogatottunk, majd a nyitásoknak és a jól összeállt blokkoknak köszönhetően már nyolc pontra nőtt a magyar csapat előnye, innen pedig már nem tudott felállni a francia együttes. Végül meggyőző fölénnyel lett lányainké a szett (25-16).
A harmadik felvonás előtt több helyen is változtatott Jan De Brandt kapitány, aki elmondása szerint szeretne minél többet látni a játékosokból, hiszen a végső cél az Eb-n való eredményes szereplés, erre pedig az Európa Liga kiváló felkészülést nyújt.
A hazaiak végig kézben tartva a játszmát, előnyüket folyamatosan növelve meneteltek az újabb szett megnyerése felé. Ellenfelünk hiába próbálkozott cserékkel, ez csak a felzárkózáshoz volt elég, a játszma végén újra a magyar szurkolók örülhettek (25-20).
A negyedik szettben hamar hárompontos előnyre tett szert a magyar válogatott, ázonban a franciák felszívták magukat és ezúttal nem hagyták ellépni a mieinket. Az egészen a hajráig szorosan alakuló játszma végjátékát a magyar lányok bírták jobban és Sándor bombájával, valamint Pekárik blokkjával lezárták az összecsapást (25-19).
A magyar csapat szerdán Varasdon Horvátország ellen folytatja az Európa Liga-szereplését, ahol három csoportban zajlanak a küzdelmek. A kvartettek első helyezettjei csatlakoznak a házigazda horvát válogatotthoz a június 21-22-i varasdi négyes döntőben.
Amennyiben a B csoportot a horvát együttes nyeri meg, úgy a három csoport legjobb másodikja kerül még a Final Fourba.

MAGYARORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 3:1 (–23, 16, 20, 19)

Nyíregyháza, 800 néző. V: Gonzalez Tabares (spanyol), Horváth M. (magyar).
Magyarország: Dékány 6, Pekárik 8, Miklai 5, Szakmáry 16, Pintér 4, Tálas 3. Csere: Molcsányi, Tóth F. (liberó), Bleicher 3, Németh A. 9, Pallag, Bokorné Liliom 3, Nagy E. 2, Sándor 9.
Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
Franciaország: Steux-Caleyron 3, Fidon Lebleu 15, Mayer 2, Orle 9, Cazaute 19, Olinga-Andela 9. Csere: Bernard, Gelin (liberók), Davidovic, Oliveira-Souza.
Szövetségi kapitány: Emile Rousseaux.

Jan De Brandt: "Nagyon boldog vagyok, hiszen mindenki játszott, csak Pallag Ágival spóroltam kicsit egy kisebb sérülés miatt. Az Európa-ligában egyetlen dolgot kell bizonyítaniuk a játékosoknak: hogy megérdemlik a válogatottságot, és építeni kell a játékkapcsolatokat. Nagyon jó reakciókat kaptam a lányoktól, mindenki küzdött, a harmadik játszmában másik csapat szerepelt, és bizonyított. Jó, hogy sikerült győzelemmel kezdeni, ez részben azért is sikerült, mert az ellenfelünk sokat hibázott."

Emile Rousseaux: "Nyilván nem vagyok elégedett, hiszen veszítettünk, de egyébként jobban játszottunk, mint vártam. Nem tudtunk ugyanolyan színvonalon röplabdázni minden szettben, és el kell ismernem, jelenleg jobb a magyar válogatott, a magas labdákat jobban játszotta meg, mi pedig sok hibát követtünk el."

Miközben a világ sportszerető közönségének legnagyobb része várva várta, hogy magyar idő szerint 17 órakor útjára induljon a labda Oroszországban a 21. labdarúgó világbajnokságon, addig idehaza sporttörténelmet élhetett át az, aki kilátogatott a Papp László Budapest Sportarénába, ahol először került sor röplabda mérkőzésekre.
Az európai szövetség (CEV) még márciusban döntött arról, hogy Budapest rendezheti a női Arany Európa Liga döntőjét, így kiváló alkalom nyílt arra, hogy a jövő évi Eb-mérkőzéseknek is otthont adó arénában mutathassa meg magát a csapat.
Mindez azt is jelentette, hogy mivel alanyi jogon döntősei lehettünk a Final Fournak, a lejátszott selejtezőmérkőzések úgymond tét nélküliek lehettek volna Jan De Brandt együttese számára, ám aki ismeri a kapitányt és a játékosokat tudja, hogy közel sem a móka és kacagás jellemezte a sorozat ezen szakaszát, hanem igen komoly felkészülés, szerda-szombat ritmusban lejátszott meccsek -amire esetleg más sportág játékosai rendre panaszkodnak- és rengeteg utazás is vegyült a programba. Példának okáért május 26-án szombaton még a finnországi Tamperében, majd 30-án szerdán már Franciaországban, Nancy-ban lépett pályára a csapat. Az eröltetett tempó mellett még eredményesen is zárult a selejtező a mieink számára, hiszen minden hazai összecsapásukat megnyerték lányaink, ráadásul Franciaországot idegenben is legyőzte és Horvátországban is sikerült 1 pontot szereznie válogatottunknak. Egyedül Finnországban maradtunk pont nélkül, így pedig északi rokonaink mögött a csoport 2. helyén végeztünk, ám csupán a jobb játszmaarány döntött a javukra.
A Négyes Döntő másik két résztvevője az A csoportot megnyerő Bulgária és a C csoportban élen végző Csehország.
Mintegy 1500 néző buzdította a pályára vonuló magyar csapatot, mely a csehek ellen mérkőzhetett az elődöntőben. A Csehország ellen lejátszott eddigi találkozókon nem sok sikerélményünk volt: a 14 mérkőzésből mindössze egyet sikerült megnyernünk, 2011.06.11-én, akkor Prostejovban 3:2-re bizonyultunk jobbnak. A mostani tornán a fináléba kerülés mellett az is a tétje volt az összecsapásnak, hogy melyik válogatott utazhat majd a június 20-24. között megrendezésre kerülő perui FIVB Challenger-tornára, amelynek győztese osztályozót játszhat majd a Nemzetek Ligájába kerülésért.
Nem kellett sokáig várni, míg a magyar csapat megszokja az arénát és a légkört, hiszen 2-2 után Sándor Renáta vezérletével hamar ötpontos előnyre tett szert válogatottunk (9-4). A csehek ekkor kicsit felpörögtek, ám csak két pontra tudtak felzárkózni. A magyar időkérés és egy jókor kért challenge "jóvoltából" ismét sikerült a különbséget növelni és noha az ellenfél még 22-20-ig fel tudott zárkózni, Szakmáry Gréta és Sándor Renáta ütéseire nem volt ellenszerük, így 25-21-re nyertük az első szettet.
A második játszma eleje jóval szorosabbra alakult, sőt 6-8-nál a csehek vezettek kettővel, de 11-10-nél már újra nálunk volt az előny. Ellenfelünk játéka ezután egyre bizonytalanabbá vált, a mieinknek pedig ez elég volt arra, hogy rendre kihasználja a kék mezesek hibáját. 20-15-nél már öt volt a különbség, Sándor pontja pedig a második játszma végét jelentette (25-19).
A harmadik felvonásban hamar 6-3-ra alakítottuk az eredményt, majd a cseh időkérés után fordult a játék képe. 10-8-nál már ellenfelünk vezetett kettővel. Ekkor a játékvezetők a cseheknek ítéltek egy pontot, ám a magyar challenge után mi örülhettünk, ezzel mínusz három helyett, felzárkóztunk egy pontra, és ez, mint később kiderült döntőnek bizonyult. Lányaink előbb átvették a vezetést, majd egyre növelték az előnyt. Bár az ellenfél még egyszer visszakapaszkodott két pontra, a mieink nem bizonytalanodtak el, Pintér Andrea blokkja pedig lezárta a mérkőzést (25-19).
A legjobb játékosnak a feladónkat, Bleicher Rékát választották, aki remekül osztogatott. Szakmáry Grétát 21, Sándor Renátát pedig 18 pontig segítette, de dicséret illet minden magyar játékost.
A magyar válogatott ezzel a győzelemmel az Arany Európa Liga döntőjébe jutott, emellett pedig kivívta a jogot, hogy jövő héten Peruban immáron a nemzetközi szövetség (FIVB) által rendezett Challenger-tornán vegyen részt.
A döntőre pénteken 20 órakor kerül sor, a magyar csapat ellenfele Bulgária lesz, mely három játszmában (25-21, 25-13, 25-14) magabiztosan győzte le Finnországot.

MAGYARORSZÁG – CSEHORSZÁG 3:0 (21, 19, 19)

Budapest, Papp László Sportaréna, 1500 néző. V: Cambré (belga), Özbar (török).
MAGYARORSZÁG: Sándor 18, Nagy E. 4, Szedmák 5, Szakmáry 21, Pintér 5, Bleicher 1. Csere: Molcsányi (liberó), Szűcs, Dékány, Németh A., Tálas. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
CSEHORSZÁG: Kossanyiova 7, Purchartova 8, Toufarova 6, Mlejnkova 18, Strusková 1, Valkova 2. Csere: Dostalova, Chevalierova (liberók), Baumrukova, Nova, Orvosova 1, Holásková 2, Kopacova. Szövetségi kapitány: Zdenek Pommer.

Kihirdette 23 fős bő keretét a soron következő Európa Liga-mérkőzésekre Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A magyar csapatot a selejtezők során május 20-án Franciaország, 23-án Horvátország, június 6-án pedig Finnország ellen láthatja a hazai közönség, majd a Négyes Döntőben a Papp László Budapest Sportarénában szurkolhat a hazai publikum.

A magyar válogatott bő kerete:
Bagyinka Fanni (Hungast-Haladás, feladó), Bleicher Réka (feladó, UTE), Bodnár Dorottya (center, Linamar-BRSE), Dékány Bernadett (ütő, Trentino Rosa), Dobi Edina (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Glembóczki Zóra (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Kovács Lilla (center, MTK), Kötél Dóra (liberó, UTE), Lékó Lilla (liberó, Jászberény VT), Molcsányi Rita (liberó, Linamar-Békéscsabai RSE), Nagy Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Németh Anett (ütő, Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Petrenkó Brigitta (feladó, Linamar-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (center, Jászberény VT), Sándor Renáta (ütő, Allianz MTV Stuttgart), Szakmáry Gréta (ütő, SSC Palmberg Schwerin), Szedmák Réka (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Szűcs Kinga (ütő, UTE), Tálas Zsuzsanna (feladó, Trefl Proxima Kraków), Tóth Fruzsina (liberó, Fatum-Nyíregyháza), Török Kata (ütő, Vasas Óbuda), Villám Lilla (ütő, Fatum-Nyíregyháza)

Arany Európa Liga:
05.20. 18:30 Magyarország–Franciaország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.23. 18:30 Magyarország–Horvátország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.26. 16:00 Finnország–Magyarország, Tampere
05.30. 20:00 Franciaország–Magyarország, Nancy
06.02. 17:00 Horvátország–Magyarország, Split
06.06. 18:30 Magyarország–Finnország, Érd
06.14-15. Négyes döntő, Budapest, Papp László Sportaréna

Megérkezett Antwerpenbe női röplabda-válogatottunk, hogy a nyári, kora őszi bravúros teljesítményét megkoronázva, valóra váltsa álmait.
A következőkben összefoglaljuk az eddig megtett utat és bemutatjuk az Eb-keretet.
Kőkemény tatai edzőtábor után érkeztek a játékosok az érdi sportcsarnokba, ahol az Eb-re való felkészülés jegyében az első "meccses" periódusra került sor.
Családias hangulat fogadta a résztvevő együtteseket, a spanyol és finn csapat ellen vívott rövidített mérkőzésekre néhány néző is kilátogatott, ám természetesen ezen időszak még nem hozott örömjátékot és nem a közönség szórakoztatását volt hivatott szolgálni. A számszerű eredmények sem voltak túl fontosak, ellenben azokkal a tapasztalatokkal, melyeket Jan De Brandt szövetségi kapitány, segítője, Jókay Zoltán és a játékosok gyűjtöttek be.
Az érdi minitorna után Gyulára és Békéscsabára "költöztek" a lányok, ahol Franciaország ellen vívtak három találkozót, melyből mindössze egy volt nyilvános.
Augusztus 1-től újabb állomásához érkezett a felkészülés, immáron némi téttel. Csapatunk az Európa Liga csoportküzdelmeiben volt érdekelt, ahol Grúzia, Törökország, Görögország, Izrael és Lengyelország ellen játszott két-két mérkőzést.
A békéscsabai,  Grúzia elleni két mérkőzés afféle bemelegítés volt. Két sima meccsen 3:0 arányban győztek a mieink, akik mindössze egyetlen játszmában engedték 15-ig az ellenfelet.
Ankarában már egyáltalán nem volt ennyire könnyű dolga lányainknak. Bár megnehezítették a félholdasok dolgát, mindkét mérkőzést a vendéglátók nyerték 3:0 arányban.
Görögországot már Érden fogadta a csapat, ám a párharc felemásra sikeredett. Mindkét csapat egyszer-egyszer győzött 3:1-re.
A következő héten, Izrael ellen már sokkal jobb állapotban voltak játékosaink. Mindkét mérkőzést (az elsőt végtelenül simán) megnyerték a mieink, majd következő héten Lengyelországban aratott kettős győzelmet együttesünk, mellyel a csoport második helyén zárt.
Az elődöntő első összecsapására Megalopolisban került sor, ahol a görög házigazda igen szívósnak bizonyult. Az első játszmát hatalmas csatában 26-24-re, a másodikat kissé könnyedebben 25-19-re nyerték a magyar lányok, azonban a görögök 0:2 után sem adták fel és kiegyenlítettek. A döntő szettben már nem csak a szíve volt helyén a mi lányainknak, így 15-11-re behúzták a játszmát.
A visszavágót Szombathelyen rendezték, ahol az első játszma után még ellenfelünknél volt az előny, de végül összekapták magukat a csajok és 3:1 arányban diadalmaskodtak.
A Törökország elleni döntő egy megvalósult álom volt játékosaink számára. Az Érd Aréna fantasztikus hangulattal várta a főszereplőket, játékosaink előtt pedig, mintegy plusz motivációként felvonultak a 40 évvel ezelőtt Európa-bajnoki ezüstérmet szerző női válogatott tagjai, akiket Ludvig Zsolt, a honi szövetség megbízott elnöke (a tisztújítás után immár főtitkár) köszöntött.
1700 torok hangja és 3400 összecsattanó tenyér segítette nem csupán a röplabda, hanem az egész magyar sport újabb sikeréhez ezt a csodálatos társaságot, akik -mondjuk ki- Magyarország új kedvenceivé váltak. Játékuk lenyűgöző és ellenállhatatlan volt, minden egyes megmozduláson érződött, hogy igazán élvezik azt. Persze, hogy nem lehet nem élvezni azt, mikor egy papíron sokkal erősebb válogatottat 3:0-ra legyőznek? Ahogy akkor írtam: "mikor a fiatal szerelmesek elbúcsúznak a párjuktól attól a perctől várják, a következő randevút, mikor újra megláthatják Őt.
Mostanság ugyanezt érzi az ember a magyar női röplabda-válogatott iránt."
Aznap egy egész sportcsarnoknyi ember ment miattuk Érdre, de ami ennél is fontosabb volt, hogy a mérkőzés végén nem volt olyan magyar játékos, akiket ne vettek volna körül gyerekek.
Persze a párharc még a 3:0 ellenére sem dőlt el, sőt, a torna furcsa versenykiírásából adódóan, (a sorozat oda-, visszavágós párharcai is pontrendszerben zajlottak: 3:0, 3:1 három, míg a 3:2 két pontot ért, a 2:3 egyet, az 1:3 és a 0:3 pedig nullát) amikor Izmirben 1:0-ra vezetett a magyar csapat, még mindig nem mondhattuk el, hogy Magyarország Európa Liga győztes. Akkor még nem... A török csapat sem szenvedett a szurkolók buzdításának hiányától, talán ennek is köszönhető, hogy felálltak a padlóról és 3:1-re nyerték a meccset, így következhetett a ráadás, az aranyszett, ahol hiába a 4100 tomboló szurkoló, a mieink diadalmaskodtak, mellyel felülmúlták a legmerészebb várakozásainkat.
A felkészülés egy szlovéniai túrával zárult volna, azonban több játékosunk is vírusos megbetegedésen esett át, így a szakmai stáb nem látta értelmét, hogy a csapat elutazzon Mariborba, így aztán a lábadozásé, kedden és szerdán pedig az edzéseké volt a főszerep.
És, ha már a valóra vált és a beteljesülésre váró álmokról beszéltünk, a felkészülés során, nekem is volt egy, melyben Rotterdamban is láttuk pályára lépni lányainkat...

Magyarország utoljára 1987-ben jutott ki az EB-re. Akkor szintén Belgium, volt a házigazda, akiket sikerült 3:0-ra legyőznünk.

Csoportellenfeleink:
Belgium ellen eddig pozitv a mérlegünk: 9 meccs 6 győzelem, 3 vereség. Az előző kontinensviadalon bronzérmet szereztek és ezt a Hollandiával közösen rendezett tornán sem szeretnék alább adni. A hazai közönség is őket fogja támogatni, ám a mieink Törökországban is megmutatták, hogy idegen közegben sem ijednek meg könnyen.
Törökország adja a BL-győztes és bronzérmes klubbot is. A csoportmeccsek során mindkétszer legyőztek, azonban a fontosabb összecsapáson lányaink diadalmaskodtak. Eddig 16 meccset vívtunk ellenük, 4 alkalommal győztünk, 12-szer kikaptunk.
A három találkozó közül Azerbajdzsán ellen adják a legtöbb esélyt szakembereink egy esetleges győzelemre. Eddig egyszer találkozott a két válogatott, akkor utolsó csoportellenfelünk bizonyult jobbnak, ám kulcs lehet, hogy, míg az azeriek játéka egy-egy kulcsemberen múlik, addig a mi oldalunkon az egyéniségek mellett igazi csapat működik.

A program:

Szeptember 26., szombat 17:30
Belgium–Magyarország
Szeptember 27., vasárnap 19:00
Magyarország–Törökország
Szeptember 28., hétfő 17:00
Magyarország–Azerbajdzsán

A szombati összecsapást a SportM, a vasárnapi és a hétfői párharcot a Sport2 közvetíti.

Az alábbiakban bemutatjuk a magyar válogatott játékosait. Jan de Brandt meghozta a nehéz döntést: az Európa Ligát nyert keretből végül Bodnár Dorottya és Szabó Adrienn maradt ki.

A fotókat Muzslay Péter készítette és a Magyar Röplabda Szövetség továbbította felénk.

Név:
DOBI EDINA

Születési hely, idő:
Eger,
1987.10.22.

Klub:
klub nélkül

Poszt:
center

eb keret dobi edina

Név:
HORVÁTH DÓRA

Születési hely, idő:
Budapest,
1988.03.04.

Klub:
Modena, ITA

Poszt:
ütő

eb keret horvath dora

 

Név:
KÖTÉL DÓRA

Születési hely, idő:
Székesfehérvár,
1988.06.16.

Klub:
UTE

Poszt:
liberó

 eb keret kotel dora

Név:
KÖTÉL ZSANETT

Születési hely, idő:
Székesfehérvár,           
1986.07.15.

Klub:
Amiens, FRA

Poszt:
feladó

eb keret kotel zsanett

 

Név:
LÉVAI VIVIEN

Születési hely, idő:
Budapest,
1992.05.12.

Klub:
Vasas Óbuda

Poszt:
liberó

eb keret levai vivienn

Név:
LILIOM RITA

Születési hely, idő:
Budapest,
1986.05.23.

Klub:
Pesaro, ITA

Poszt:
ütő

eb keret liliom rita

 

Név:
PALLAG ÁGNES

Születési hely, idő:
Szeged,
1993.09.02.

Klub:
Gent, BEL

Poszt:
ütő

eb keret pallag agnes

Név:
SÁNDOR RENÁTA

Születési hely, idő:
Jászberény,
1990.12.15.

Klub:
Stuttgart, GER

Poszt:
ütő

eb keret sandor renata

 

Név:
SZAKMÁRY GRÉTA

Születési hely, idő:
Nyíregyháza,
1991.12.31.

Klub:
Békéscsaba

Poszt:
ütő

eb keret szakmary greta

Név:
SZÉLES PETRA

Születési hely, idő:
Budapest,
1988.01.27.

Klub:
Gödöllő

Poszt:
center

eb keret szeles petra

 

Név:
SZOMBATHELYI SZANDRA

Születési hely, idő:
Budapest,
1989.08.02.

Klub:
Vasas Óbuda

Poszt:
ütő

eb keret szombathelyi szandra

Név:
TÁLAS ZSUZSANNA

Születési hely, idő:
Székesfehérvár,
1993.07.09.

Klub:
Békéscsaba

Poszt:
feladó

eb keret talas zsuzsanna

 

Név:
VACSI EVELIN

Születési hely, idő:
Mór,
1993.10.28.

Klub:
Vasas Óbuda

Poszt:
center

eb keret vacsi evelin


SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:

Név:
Jan De Brandt

Születési hely, idő:
Ternat, BEL
1959.01.20.


eb keret jan de brandt

Az Európa-bajnokságra készülő női röplabda-válogatottunk kettős diadalt aratott Görögország felett, így bejutott az Európa Liga döntőjébe.
Nehéz lelkiállapotban léptek pályára a magyar lányok, miután a csapat egyik liberóját, Lévai Vivient pótolhatatlan veszteség érte: az éjszaka folyamán elhunyt játékosunk édesanyja, ami természetesen az egész csapatot megviselte.
A tragédia az első játszmában rányomta bélyegét együttesünk játékára és, bár csakúgy, mint Görögországban, ezúttal is sikerült hatpontos hátrányból visszakapaszkodni mínusz egyig, ezúttal azonban nem sikerült fordítani és a szett végén a vendégek örülhettek 25-22-es győzelmüknek.
A második játszmában sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok a játszmagyőzelem felé, azonban a második technikai szünet után megrázták magukat a mieink és ezután már nem volt kérdéses az egyenlítés (25-19).
A szett elvesztésével megtört valami a görögökben, bár inkább úgy kellene fogalmazni, hogy a mieink voltak sokkal koncentráltabbak, Vacsi Evelin nyitásai és Horváth Dóra ütései simává tették ezt a szettet, míg az elődöntő utolsó játszmájában, a végén 25 pontig jutó Sándor Renáta vezérletével és az ötödik meccslabda értékesítésével eldőlt, hogy válogatottunk sporttörténelmet írva bejutott az Európa Liga döntőjébe, melyet az Izraelt kétszer 3:0-ra legyőző Törökország ellen vív majd.
Az első mérkőzés csütörtökön 18.30-kor Érden, míg a visszavágó jövő vasárnap Törökországban kerül megrendezésre.

Szerdán sajtótájékoztatót tartott a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek fő témája a jövő héten kezdődő női Európa Liga volt, amelyen a 28 év után az idei Európa-bajnokságra kijutó válogatottunk is részt vesz.
A mieink három ellenféllel idehaza, kettővel pedig idegenben találkoznak: előbb Békéscsabán fogadják Grúziát, majd Törökországban, Ankarában vendégeskednek. A következő két hétvégén, Érden Görögországgal és Izraellel mérkőznek meg, végül Lengyelországba utaznak. Minden alkalommal két mérkőzést játszanak egymással a válogatottak, a hazai mérkőzéseket az M4 televízió élőben közvetíti.
Ludvig Zsolt, az Európa Liga szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy az Európa Liga az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) második legjelentősebb válogatott sorozata, s ennek tükrében, idén már sokkal komolyabb előírásoknak kell megfelelnie a rendezőknek, mint korábban. A szövetségben uralkodó állapotok ellenére – köszönhetően az MRSZ támogatóinak – minden feltétel adott a válogatott felkészüléséhez és a sikeres Európa Liga rendezéshez.

roplabda sajttaj1

„Reményeink szerint sikerrel veszi a csapat az alapszakaszt, s tovább tud jutni az elődöntőbe, amelyet Szombathelyen rendezünk majd, s amennyiben sikerül a döntőbe kerülést is kiharcolni, úgy az a mérkőzés mindenképpen Budapesten lesz látható.”
Jan De Brandt szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a női válogatott négy hónapos Eb-felkészülése során már a második fázisnál tart a csapat, amely közvetlenül az Európa Ligában való sikeres szereplést szolgálja. A legfontosabb azonban a sikeres Európa-bajnoki szereplés lesz.
„Emellett három fontos célunk van: egyrészt a játékosok egyéni fejlesztése, másrészt az, hogy igazi ütőképes csapatot tudjunk alkotni belőlük, harmadrészt pedig, hogy szeptember végén ne álljon majd le ez a fejlődés, hanem tovább tartson az előrelépés és sikerrel szerepeljünk a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkön is.”
Liliom Rita csapatkapitány elmondta, hogy leszámítva a nagy hőséget, a csapatnak nagyon jó a hangulata, igazi közösséggé formálódott a keret, amelynek tagjai szeme előtt csak egy cél lebeg, a minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplés.

valogatott noi roplabda

Sándor Renáta, a sportág jelenlegi legeredményesebb magyar játékosa arról beszélt, a válogatottnak fontos a sikeres Európa Liga szereplés, de az csak a része a kontinenstornára való felkészülésnek. Igazából majd ott kell csúcsformában lenni.
„Már az is nagy siker, hogy kijutottunk az Eb-re, de szeretnénk továbbjutni a csoportból, onnantól kezdve pedig minden egyes további mérkőzés már hab lenne a tortán.
Pecsuvácz Péter sajtófőnök felhívta a figyelmet az Európa Liga újonnan induló magyar weboldalára (roplabdaeuropaliga.hu), amelyen megtalálható minden fontos információ és eredmény, kiszolgálva ezzel a szurkolókat és az újságírókat. A hat Európa Liga mérkőzésre már megkezdődött az online-jegyárusítás is, amely a verseny már említett honlapján keresztül is elérhető. A jegyek amúgy 1500 forintba kerülnek, diákok és nyugdíjasok számára 1000 forintért váltható meg, viszont azért, hogy a gyerekek számára minél könnyebben elérhetőek legyenek a találkozók, 14 év alattiak számára a belépés ingyenes.

EURÓPA LIGA MÉRKŐZÉSEK:

Augusztus 1., szombat
20:30 Magyarország–Grúzia (Békéscsaba)
Augusztus 2., vasárnap
18:30: Magyarország–Grúzia (Békéscsaba)
Augusztus 7., péntek
19:00 Törökország–Magyarország (Ankara, Törökország)
Augusztus 8., szombat
19:00 Törökország–Magyarország (Ankara, Törökország)
Augusztus 15., szombat
20:30 Magyarország–Görögország (Érd)
Augusztus 16., vasárnap
18:30 Magyarország–Görögország (Érd)
Augusztus 22., szombat
20:30 Magyarország–Izrael (Érd)
Augusztus 23., vasárnap
18:30 Magyarország–Izrael (Érd)
Augusztus 28., péntek
20:00 Lengyelország–Magyarország (Zawiercie, Lengyelország)
Augusztus 29., szombat
20:00 Lengyelország–Magyarország (Zawiercie, Lengyelország)

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma