Az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott négy játszmában legyőzte Franciaország együttesét az Arany Európa Liga vasárnapi nyitányán.
A nyíregyházi találkozón Bleicher Réka, Bokorné Liliom Rita, Dékány Bernadett, Miklai Zsanett, Molcsányi Rita, Nagy Eszter, Németh Anett, Pallag Ágnes, Pekárik Eszter, Pintér Andrea, Sándor Renáta, Szakmáry Gréta, Tálas Zsuzsanna, Tóth Fruzsina alkották a mieink 14-es keretét.
A hazaiak kezdték jobban a találkozót, a remek támadásoknak köszönhetően négypontos előnyre tettek szert. Ekkor a franciák felébredtek és elsősorban a jó nyitásoknak köszönhetően megfordították az állást. Jan De Brandt cserékkel próbálta frissíteni a csapatot, ennek eredményeképpen össze is jött az egyenlítés, ám a hajrában a vendégek összpontosítottak jobban és minimális különbséggel megnyerték a nyitó szettet (23:25).
A második játszmában elsősorban a Kaposvárral az Extraligába frissen feljutó, a válogatottban pedig újra helyett kapó Miklai Zsanett eredményes támadásai révén hamar meggyőző előnybe került válogatottunk, majd a nyitásoknak és a jól összeállt blokkoknak köszönhetően már nyolc pontra nőtt a magyar csapat előnye, innen pedig már nem tudott felállni a francia együttes. Végül meggyőző fölénnyel lett lányainké a szett (25-16).
A harmadik felvonás előtt több helyen is változtatott Jan De Brandt kapitány, aki elmondása szerint szeretne minél többet látni a játékosokból, hiszen a végső cél az Eb-n való eredményes szereplés, erre pedig az Európa Liga kiváló felkészülést nyújt.
A hazaiak végig kézben tartva a játszmát, előnyüket folyamatosan növelve meneteltek az újabb szett megnyerése felé. Ellenfelünk hiába próbálkozott cserékkel, ez csak a felzárkózáshoz volt elég, a játszma végén újra a magyar szurkolók örülhettek (25-20).
A negyedik szettben hamar hárompontos előnyre tett szert a magyar válogatott, ázonban a franciák felszívták magukat és ezúttal nem hagyták ellépni a mieinket. Az egészen a hajráig szorosan alakuló játszma végjátékát a magyar lányok bírták jobban és Sándor bombájával, valamint Pekárik blokkjával lezárták az összecsapást (25-19).
A magyar csapat szerdán Varasdon Horvátország ellen folytatja az Európa Liga-szereplését, ahol három csoportban zajlanak a küzdelmek. A kvartettek első helyezettjei csatlakoznak a házigazda horvát válogatotthoz a június 21-22-i varasdi négyes döntőben.
Amennyiben a B csoportot a horvát együttes nyeri meg, úgy a három csoport legjobb másodikja kerül még a Final Fourba.

MAGYARORSZÁG – FRANCIAORSZÁG 3:1 (–23, 16, 20, 19)

Nyíregyháza, 800 néző. V: Gonzalez Tabares (spanyol), Horváth M. (magyar).
Magyarország: Dékány 6, Pekárik 8, Miklai 5, Szakmáry 16, Pintér 4, Tálas 3. Csere: Molcsányi, Tóth F. (liberó), Bleicher 3, Németh A. 9, Pallag, Bokorné Liliom 3, Nagy E. 2, Sándor 9.
Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
Franciaország: Steux-Caleyron 3, Fidon Lebleu 15, Mayer 2, Orle 9, Cazaute 19, Olinga-Andela 9. Csere: Bernard, Gelin (liberók), Davidovic, Oliveira-Souza.
Szövetségi kapitány: Emile Rousseaux.

Jan De Brandt: "Nagyon boldog vagyok, hiszen mindenki játszott, csak Pallag Ágival spóroltam kicsit egy kisebb sérülés miatt. Az Európa-ligában egyetlen dolgot kell bizonyítaniuk a játékosoknak: hogy megérdemlik a válogatottságot, és építeni kell a játékkapcsolatokat. Nagyon jó reakciókat kaptam a lányoktól, mindenki küzdött, a harmadik játszmában másik csapat szerepelt, és bizonyított. Jó, hogy sikerült győzelemmel kezdeni, ez részben azért is sikerült, mert az ellenfelünk sokat hibázott."

Emile Rousseaux: "Nyilván nem vagyok elégedett, hiszen veszítettünk, de egyébként jobban játszottunk, mint vártam. Nem tudtunk ugyanolyan színvonalon röplabdázni minden szettben, és el kell ismernem, jelenleg jobb a magyar válogatott, a magas labdákat jobban játszotta meg, mi pedig sok hibát követtünk el."

Kijelölte az augusztusi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokságra készülő keretét a válogatott szövetségi kapitánya, a belga Jan De Brandt. A Magyar Röplabda Szövetség beszámolója szerint a 30 fős keretben zömében itthon játszó röplabdázók szerepelnek, mindössze öt olyan játékos van, akik külföldön játszottak az idény során.
Jan De Brandt azt is megindokolta, hogy miért hívott meg ilyen sok játékost a válogatottba, illetve a felkészülés programjáról is beszélt. – Az idény során mutatott teljesítmények értékelését követően kijelöltem egy harminc fős keretet. Tudom, ez egy feltűnően bő lista, de az első edzőtáborba már csak húszan érkeznek. A gyakorlás után ez a keret tovább szűkül, és már csak tizennégy játékost nevezek a május végén kezdődő Arany Európa Ligára. Június második felétől egy kis szünet következik, majd júliusban ismét tizennyolc-húsz röplabdázóval kezdjük meg a közvetlen felkészülést az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra, s nem sokkal később a végleges keretét is kijelölöm.
A bő keretben rutinos és fiatal játékosok is egyaránt helyet kaptak. – Ne feledjük, ez egy hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyen óriási szükség van a tapasztalt játékosokra, akiknek nem remeg meg a keze az első labdamenetnél. Bízom benne, hogy a fiatal tehetségek is megragadják a nagy lehetőséget. Többen már bizonyították, hogy nem véletlenül kaptak meghívót a válogatott keretébe, de ebben az idényben is láttam kiválóan fejlődő játékosokat. Az előttünk álló időszakban igyekszem mindenkinek játéklehetőséget adni, augusztus elején pedig véglegessé válik, ki az a tizennégy játékos, aki Magyarországot képviselheti az Európa-bajnokságon.
A névsorban egyébként 32 név szerepel, de ebből két fiatal játékosra nem számíthat a kapitány az Eb-n és az Európa Ligában, hiszen a Békéscsabán játszó Szedmák Réka nemrégiben súlyos sérülést szenvedett, a nyíregyházi Varga Eliza pedig – egyelőre – „röplabda-román”-nak számít, hiába van meg a magyar állampolgársága is.

A magyar női válogatott 20 fős kerete a májusi edzőtáborra:
Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)
Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Németh Anett (Coastal Carolina University – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Vasas Óbuda), Dégi Barbara (Gödöllői RC)
Centerek: Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)
Liberók: Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

A tartalék keret tagjai (12 fő):
Feladók: Marija Cicic (Hungast-Haladás), Petrenkó Brigitta (Jászberény)
Ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Miklai Zsanett (Diamant Kaposvár), Szedmák Réka (Swietelsky-Békéscsaba), Varga Eliza (Fatum-Nyíregyháza), Takács Doroti (MTK Budapest)
Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Kis Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Vacsi Evelin (Diamant Kaposvár)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény)

A női válogatott EL-menetrendje:
05.25 15:00 Magyarország – Franciaország; Nyíregyháza (Tv: Duna World)
05.29 19:00 Horvátország – Magyarország; Varasd
06.01 18:00 Franciaország – Magyarország; Harnes
06.08 15:00 Magyarország – Horvátország; Kaposvár (Tv: Duna World)
06.12 17:55 Ausztria – Magyarország; Graz
06.15 15:00 Magyarország – Ausztria; Budapest, Közszolgálati Egyetem (Tv: Duna World)

Európa-bajnokság, C-csoport (Budapest, Papp László Sportaréna)
08.23 20:30 Magyarország – Észtország
08.24 20:30 Magyarország – Románia
08.26 20:30 Magyarország – Azerbajdzsán
08.28 18:00 Magyarország – Horvátország
08.29 18:00 Magyarország – Hollandia

Isztambulban kisorsolták az augusztus 23-szeptember 8. között megrendezésre kerülő női röplabda Európa-bajnokság csoportbeosztását, melynek Lengyelország, Szlovákia és Törökország mellett Magyarország is társházigazdája lesz.
A magyarok a C csoportba kerültek, Hollandia, Horvátország, Azerbajdzsán, Románia, Észtország társaságában.

A sorsolás előtt a házigazda országok képviseletében Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára elmondta, hogy Magyarország számára történelmi jelentőségű lesz eme sportesemény, hiszen eddig nem rendeztünk röplabdában ilyen nagy tornát.
Ami a sorsolás menetét illeti, a négy társházigazda semmilyen formában nem kerülhetett egymással szembe, így ezek az országok külön kalapban "foglaltak helyet".
A négy hatos csoport kialakulásának tevőleges részese volt Jan De Brandt szövetségi kapitány és Dobi Edina volt válogatott játékos, akik az első és második kalapból húztak ellenfelet a mieink számára.
A csoportok kialakítása után a szervezők ismertették a csoportküzdelmek utáni menetrendet, miszerint a csoportok első négy helyezettjei jutnak a legjobb 16 csapat közé, majd keresztbejátszással (1-4, 2-3, 3-2, 4-1 helyezett ellen) döntik el, ki jut a legjobb 8 közé és folytatja a viadalt, már Törökországban. A magyar válogatott az A csoportból kapja majd az ellenfelet, azonban semmiképpen nem kerülhet össze Törökországgal, biztosítva ezzel, hogy a rendező országok még egy kört otthon játszhassanak. Ha mégis eképp alakulnának a helyezések, akkor a keresztbejátszás is módosul.
Ami a csoportbeosztást illeti, kerülhettünk volna nehezebb, de könnyebb hatosba is, ám a továbbjutás nem elérhetetlen a mieink számára.

Ellenfeleink:

Hollandia: az európai szövetség (CEV) Szerbia mögött a második helyre rangsorolja a tulipánosokat, akik 2017-es Eb-n másodikak, a tavalyi vb-n pedig negyedik helyen végeztek. A magyar válogatott legutóbb 2014. januárjában találkozott leendő csoportellenfelével, akkor világbajnoki selejtezőn 3:0-ra ellenfelünk bizonyult jobbnak.
Horvátország (11.): az utóbbi években kellemesebb emlékeink vannak déli szomszédainkról, akik szintén résztvevői voltak az előző Európa-bajnokságnak. 2017-ben Eszéken vb-selejtezőn sikerült 3:2 arányban legyőzni őket, míg tavaly az Európa Ligában itthon 3:1-re mi, Horvátországban 3:2-re ők diadalmaskodtak. Az Eb előtt az Európa Ligában ismét megmérkőzünk velük.
Azerbajdzsán (13.): sorozatban harmadik Európa-bajnokságon hozta össze a sors lányainkat Azerbajdzsánnal. Ki ne emlékezne az antwerpeni csodára, mikor a mieink 3:1-es diadala a csoportból való továbbjutást jelentette számunkra. 2017-ben Bakuban már kevesebb sikerélmény jutott a magyar csapat számára, akkor simán, 3:0-ra nyertek az azeriek. Noha a jelenlegi ranglistán elfoglalt helyezésünk megegyezik, a hazai pálya mindenképpen mellettünk szólhat.
Románia (18.): szintén emlékezetes mérkőzést vívtunk, mikor 2016-ban a kinti 3:0-s vereség után Érden aranyszettben diadalmaskodtunk ellenük, kiharcolva a 2017-es Eb-részvételt. A magyar statisztikát rontja az ugyanabban az évben lejátszott két Európa Liga meccs (mindkétszer 0:3), azonban egy Európa-bajnoki mérkőzés a Papp László Budapest Sportarénában reményeink szerint más eredményt hoz majd.
Észtország (29.): a tipikus "kötelező győzelem" kategória. Az Eb-újonc ellen a 2017-es Eb-selejtezőn itthon 3:1-re, a lengyelországi tornán 3:2-re győztünk.

A budapesti program:

2019. augusztus 23. péntek:
Horvátország - Azerbajdzsán,
MAGYARORSZÁG - Észtország,
Hollandia - Románia

2019. augusztus 24. szombat:
Észtország - Horvátország,
Románia - MAGYARORSZÁG

2019. augusztus 25. vasárnap:
Azerbajdzsán - Hollandia,
Észtország - Románia

2019. augusztus 26. hétfő:
MAGYARORSZÁG - Azerbajdzsán,
Hollandia - Horvátország

2019. augusztus 27. kedd:
Románia - Horvátország,
Hollandia - Észtország

2019. augusztus 28. szerda:
Azerbajdzsán - Észtország,
Horvátország - MAGYARORSZÁG

2019. augusztus 29. csütörtök:
MAGYARORSZÁG - Hollandia,
Románia - Azerbajdzsán

Jan De Brandt a következőképpen értékelt a szövetség honlapján: "Nagyon vegyes csoportba kerültünk, ahol egyértelműen Hollandia a favorit, de a többi válogatott nagyjából egyforma játékerőt képvisel. Ha jól játszunk, akkor akár a második-harmadik hely is elérhető, s ez azért lenne fontos, hogy legyen esélyünk sikerrel megvívni a nyolcaddöntőt is. A negyedik helyet mindenképpen el kellene kerülnünk, mert akkor várhatóan a világbajnok Szerbiával kellene megmérkőznünk a folytatásban. Összességében örülhetünk a csoportbeosztásnak, hiszen remek csapatok jönnek majd Magyarországra."

Miközben a világ sportszerető közönségének legnagyobb része várva várta, hogy magyar idő szerint 17 órakor útjára induljon a labda Oroszországban a 21. labdarúgó világbajnokságon, addig idehaza sporttörténelmet élhetett át az, aki kilátogatott a Papp László Budapest Sportarénába, ahol először került sor röplabda mérkőzésekre.
Az európai szövetség (CEV) még márciusban döntött arról, hogy Budapest rendezheti a női Arany Európa Liga döntőjét, így kiváló alkalom nyílt arra, hogy a jövő évi Eb-mérkőzéseknek is otthont adó arénában mutathassa meg magát a csapat.
Mindez azt is jelentette, hogy mivel alanyi jogon döntősei lehettünk a Final Fournak, a lejátszott selejtezőmérkőzések úgymond tét nélküliek lehettek volna Jan De Brandt együttese számára, ám aki ismeri a kapitányt és a játékosokat tudja, hogy közel sem a móka és kacagás jellemezte a sorozat ezen szakaszát, hanem igen komoly felkészülés, szerda-szombat ritmusban lejátszott meccsek -amire esetleg más sportág játékosai rendre panaszkodnak- és rengeteg utazás is vegyült a programba. Példának okáért május 26-án szombaton még a finnországi Tamperében, majd 30-án szerdán már Franciaországban, Nancy-ban lépett pályára a csapat. Az eröltetett tempó mellett még eredményesen is zárult a selejtező a mieink számára, hiszen minden hazai összecsapásukat megnyerték lányaink, ráadásul Franciaországot idegenben is legyőzte és Horvátországban is sikerült 1 pontot szereznie válogatottunknak. Egyedül Finnországban maradtunk pont nélkül, így pedig északi rokonaink mögött a csoport 2. helyén végeztünk, ám csupán a jobb játszmaarány döntött a javukra.
A Négyes Döntő másik két résztvevője az A csoportot megnyerő Bulgária és a C csoportban élen végző Csehország.
Mintegy 1500 néző buzdította a pályára vonuló magyar csapatot, mely a csehek ellen mérkőzhetett az elődöntőben. A Csehország ellen lejátszott eddigi találkozókon nem sok sikerélményünk volt: a 14 mérkőzésből mindössze egyet sikerült megnyernünk, 2011.06.11-én, akkor Prostejovban 3:2-re bizonyultunk jobbnak. A mostani tornán a fináléba kerülés mellett az is a tétje volt az összecsapásnak, hogy melyik válogatott utazhat majd a június 20-24. között megrendezésre kerülő perui FIVB Challenger-tornára, amelynek győztese osztályozót játszhat majd a Nemzetek Ligájába kerülésért.
Nem kellett sokáig várni, míg a magyar csapat megszokja az arénát és a légkört, hiszen 2-2 után Sándor Renáta vezérletével hamar ötpontos előnyre tett szert válogatottunk (9-4). A csehek ekkor kicsit felpörögtek, ám csak két pontra tudtak felzárkózni. A magyar időkérés és egy jókor kért challenge "jóvoltából" ismét sikerült a különbséget növelni és noha az ellenfél még 22-20-ig fel tudott zárkózni, Szakmáry Gréta és Sándor Renáta ütéseire nem volt ellenszerük, így 25-21-re nyertük az első szettet.
A második játszma eleje jóval szorosabbra alakult, sőt 6-8-nál a csehek vezettek kettővel, de 11-10-nél már újra nálunk volt az előny. Ellenfelünk játéka ezután egyre bizonytalanabbá vált, a mieinknek pedig ez elég volt arra, hogy rendre kihasználja a kék mezesek hibáját. 20-15-nél már öt volt a különbség, Sándor pontja pedig a második játszma végét jelentette (25-19).
A harmadik felvonásban hamar 6-3-ra alakítottuk az eredményt, majd a cseh időkérés után fordult a játék képe. 10-8-nál már ellenfelünk vezetett kettővel. Ekkor a játékvezetők a cseheknek ítéltek egy pontot, ám a magyar challenge után mi örülhettünk, ezzel mínusz három helyett, felzárkóztunk egy pontra, és ez, mint később kiderült döntőnek bizonyult. Lányaink előbb átvették a vezetést, majd egyre növelték az előnyt. Bár az ellenfél még egyszer visszakapaszkodott két pontra, a mieink nem bizonytalanodtak el, Pintér Andrea blokkja pedig lezárta a mérkőzést (25-19).
A legjobb játékosnak a feladónkat, Bleicher Rékát választották, aki remekül osztogatott. Szakmáry Grétát 21, Sándor Renátát pedig 18 pontig segítette, de dicséret illet minden magyar játékost.
A magyar válogatott ezzel a győzelemmel az Arany Európa Liga döntőjébe jutott, emellett pedig kivívta a jogot, hogy jövő héten Peruban immáron a nemzetközi szövetség (FIVB) által rendezett Challenger-tornán vegyen részt.
A döntőre pénteken 20 órakor kerül sor, a magyar csapat ellenfele Bulgária lesz, mely három játszmában (25-21, 25-13, 25-14) magabiztosan győzte le Finnországot.

MAGYARORSZÁG – CSEHORSZÁG 3:0 (21, 19, 19)

Budapest, Papp László Sportaréna, 1500 néző. V: Cambré (belga), Özbar (török).
MAGYARORSZÁG: Sándor 18, Nagy E. 4, Szedmák 5, Szakmáry 21, Pintér 5, Bleicher 1. Csere: Molcsányi (liberó), Szűcs, Dékány, Németh A., Tálas. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
CSEHORSZÁG: Kossanyiova 7, Purchartova 8, Toufarova 6, Mlejnkova 18, Strusková 1, Valkova 2. Csere: Dostalova, Chevalierova (liberók), Baumrukova, Nova, Orvosova 1, Holásková 2, Kopacova. Szövetségi kapitány: Zdenek Pommer.

Kihirdette 23 fős bő keretét a soron következő Európa Liga-mérkőzésekre Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A magyar csapatot a selejtezők során május 20-án Franciaország, 23-án Horvátország, június 6-án pedig Finnország ellen láthatja a hazai közönség, majd a Négyes Döntőben a Papp László Budapest Sportarénában szurkolhat a hazai publikum.

A magyar válogatott bő kerete:
Bagyinka Fanni (Hungast-Haladás, feladó), Bleicher Réka (feladó, UTE), Bodnár Dorottya (center, Linamar-BRSE), Dékány Bernadett (ütő, Trentino Rosa), Dobi Edina (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Glembóczki Zóra (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Kovács Lilla (center, MTK), Kötél Dóra (liberó, UTE), Lékó Lilla (liberó, Jászberény VT), Molcsányi Rita (liberó, Linamar-Békéscsabai RSE), Nagy Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Németh Anett (ütő, Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Petrenkó Brigitta (feladó, Linamar-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (center, Jászberény VT), Sándor Renáta (ütő, Allianz MTV Stuttgart), Szakmáry Gréta (ütő, SSC Palmberg Schwerin), Szedmák Réka (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Szűcs Kinga (ütő, UTE), Tálas Zsuzsanna (feladó, Trefl Proxima Kraków), Tóth Fruzsina (liberó, Fatum-Nyíregyháza), Török Kata (ütő, Vasas Óbuda), Villám Lilla (ütő, Fatum-Nyíregyháza)

Arany Európa Liga:
05.20. 18:30 Magyarország–Franciaország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.23. 18:30 Magyarország–Horvátország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.26. 16:00 Finnország–Magyarország, Tampere
05.30. 20:00 Franciaország–Magyarország, Nancy
06.02. 17:00 Horvátország–Magyarország, Split
06.06. 18:30 Magyarország–Finnország, Érd
06.14-15. Négyes döntő, Budapest, Papp László Sportaréna

Nem hosszabbítja meg szerződését női röplabda-válogatottunk sikerkapitánya - tájékoztatta honlapunkat a Magyar Röplabda Szövetség.
A sikeres Európa-bajnoki kijutást követően az MRSZ vezetése és a női válogatott szövetségi kapitánya között szó esett a folytatás lehetőségéről. Jan De Brandt akkor időt kért, hogy átgondolja, tudja-e vállalni a 2017-es maratoni programot (júniusban világbajnoki selejtezők, júliusban World Grand Prix, szeptemberben Európa-bajnokság). A kapitány mostanra hozta meg döntését, s írta meg levelét, amelyet változtatás nélkül közlünk:


Tisztelt Elnök Úr,
Kedves MRSZ-tagok,
Kedves MRSZ-munkatársak,
Kedves játékosok,
Kedves magyar röplabda-rajongók

Nem tudom tovább folytatni a munkát szövetségi kapitányként a magyar női röplabda-válogatottnál.
A klubcsapatomnál végzett munka (két éves szerződést írtam alá a Bursánál) és a családomtól való hosszú távollét a legfontosabb oka annak, hogy befejezzem a munkát a nemzeti csapatnál.
Eddig három csodálatos nyarat töltöttem itt, és nagyon boldog vagyok, hogy mindig elértük a céljainkat. Büszke vagyok arra is, hogy el tudtuk érni: a magyar női röplabda ismét komoly tényezőnek számít nemzetközi szinten. Nagyon sok szép emlék fűz ide, és én vigyázok, és hogy ezt soha ne felejtsem el. KÖSZÖNÖM!!!
Szeretném megköszönni a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy megadta nekem a lehetőséget, hogy edzője lehettem a női röplabda-válogatottnak. Köszönöm a bizalmat, amit adtak nekem ezen a három nyáron.
Szeretném megköszönni minden munkatársnak, akikkel remekül együttműködtünk. Remekül éreztük magunkat, hiszen a mi nagy közös szenvedélyünk a röplabda, és nem csak felkészültünk, hanem mindig el is értük céljainkat, amit az edzőtáborok elején kitűztünk magunknak. Köszönöm az együttműködést, az elkötelezettséget, a motivációt, a megértést és különösen a barátságot. Hiszen itt igazi jó barátokra találtam!
Szeretném megköszönni minden játékosnak a hitet, és azt, hogy végig kiváló teljesítményt nyújtottak. Sikerrel vettünk minden akadályt, még ha néha én is eltévesztettem az utat (Mátraháza), de mi végig hajtottunk, mi szerettük a röplabdát és MINDIG NYERTÜNK. Tőletek igazán nagy érzelmeket kaptam, néhányatoktól olyan nagyot, hogy alig tudtunk beszélni a következő nap! Hiányozni fogtok!
Szeretnék külön köszönetet mondani az érdi embereknek, a kézilabda csapatnak és a sportcsarnok dolgozóinak. Ez lett a második otthonom, és mindig nagy öröm volt a számomra, amikor beléptem ebbe a gyönyörű arénába. Hiányozni fog a medence és a szauna is, ahol több fantasztikus pillanatot is töltöttem! Hiányozni fog az emberek mosolya! És azóta, is szinte napi szinten követem a híreket a kézilabda csapatról, amelynek nagy rajongója lettem.
Szeretnék köszönetet mondani a magyar női röplabda-válogatott minden rajongójának. Köszönöm a támogatást és a lelkesedést, amelynek köszönhetően mi nagyon szerettük játszani hazai pályán. Hiányozni fog a szép Himnusz a mérkőzések elején, és hiányozni fog a "Hajrá MAGYAROK!” és a „RIA, RIA, HUNGÁRIA!”
Szeretném megköszönni, hogy mindig melegen fogadtak Magyarországon, az Önök országában. Nagyon sok szép helyre és sok jó barátra találtam itt! Magyarország örökre a szívemben lesz!

KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!

Szeretettel,
Jan De Brandt

Az MRSZ nevében mi is köszönjük a kapitánynak az itt eltöltött három évet, a munkát és azt, hogy visszavezette a válogatottat a sportág európai porondjára!
Ez az időszak mindig a magyar röplabdázás aranyoldalain szerepel majd!
Jan De Brandt utódjának személyéről a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége dönt majd a közeljövőben. Várhatóan jelentkezőkben nem lesz hiány, hiszen míg három éve egy olyan csapatot kellett átvenni, amely azt megelőzően közel három évtizeden keresztül nem szerepelt Európa-bajnokságon, most egy olyat, amely idén immár sorozatban második Eb-részvételét harcolta ki, tavaly megnyerte az Európa-ligát és jövőre az Európa-bajnoki részvétel mellett World Grand Prix-n és világbajnoki selejtezőkön szerepelhet.

A tavalyi fantasztikus sikerek után (Európa-liga győzelem, Eb-n továbbjutás a csoportból) holnaptól újra az Európa-bajnokságért száll harcba női röplabda-válogatottunk.
Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót kedden, a Magyar Röplabda Szövetség, a mérkőzések helyszínén, az Érd Arénában.
A mieink Lengyelországgal, Finnországgal és Észtországgal szerepelnek egy selejtezőcsoportban, s az érdi, illetve a jövő heti, lengyelországi torna összesítésben kell a csoport élén végezni az Európa-bajnokságra való kijutáshoz, míg a második helyezett az E-csoport (Bulgária, Montenegró, Románia, Svájc) másodikjával játszik még egy pótselejtezőt (október 2. és 9.). Annak a párharcnak a győztese is kvalifikálja magát az Eb-re, amelyet 2017-ben, Azerbajdzsánban és Grúziában rendeznek meg.
„Igen hosszú és nagyon fárasztó felkészülésen vagyunk túl, hiszen augusztus elseje óta edzőtáborozik együtt a csapat – mondta el a sajtótájékoztatón Dobi Edina, a válogatott egyik meghatározó játékosa. – Tavaly hosszú évtizedek után szerepeltünk újra Európa-bajnokságon, de ezt az élményt mindannyian szeretnénk újra átélni jövőre, szóval a motiváció most sem hiányzik belőlünk.”
Horváth Dóra, a válogatott másik kulcsembere elsősorban az esélyeket latolgatta.
„Mindig könnyebb eljutni valahová, mint aztán azt a helyet meg is tartani. Bravúrnak számítana ismét kijutnunk az Európa-bajnokságra, de ez a csapat egyszer már megmutatta, hogy képes ilyen bravúrra. Nyilvánvalóan a csoportelsőség lenne az elsődleges cél a számunkra, de személy szerint nekem tejesen mindegy, hogy az első, vagy a második helyről jutunk-e tovább.”
Jan De Brandt, a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya arra a kérdésre, hogy megfelelően felkészültek-e a selejtezőkre, felemás választ adott.
„Igen is meg nem is. Azért igen, mert a keret nagy részével már másfél hónapja együtt dolgozunk, és elég komoly munkát végeztünk, aminek köszönhetően elmondhatom, hogy jól sikerült a felkészülés. Viszont három meghatározó játékos csak két hete csatlakozott, s ez az idő viszont kevés volt.”
Az esélyekkel kapcsolatban egyértelműen a lengyel válogatottat tartja a mieink fő riválisának, amellett, hogy a másik két ellenfelet sem szabad félvállról venni.
„Azok után, hogy a lengyelek nem jutottak ki az olimpiára, megfiatalították csapatukat, így azért növekedtek az esélyeink a csoportgyőzelemre is. Tavaly kétszer is legyőztük őket idegenben, az Európa-ligában, ahol a B-csapatukkal szerepeltek. Közülük többen a mostani keretnek is tagjai, és tavaly óta sokat fejlődtek, szóval mindenképpen nehéz lesz majd ellenük nyerni.”
A Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt elmondta, hogy a szövetség mindenképpen az Európa-bajnokságra való kijutást tűzte ki célul a csapatnak, s bejelentette, hogy a szövetség elnöksége egy prémiumkeretet is megállapított a válogatott számára. Amennyiben csoportgyőztesként, pótselejtező nélkül jut ki az Eb-re a csapat, akkor ötmillió forint, ha a második helyről, akkor ennél egy némiképpen csökkentett összeg jut a csapatnak.
Emellett a főtitkár bejelentett egy másik fontos dolgot is: „A nemzeti csapat a 2015-ös Európa-liga-győzelmével harcolta ki, hogy a következő évben ott legyen a sportág World Grand Prix-sorozatában, ám akkor ez adminisztrációs okok miatt meghiúsult. Ezt követően Alekszandar Boricsics, az európai szövetség mostani elnöke ígéretet tett arra, hogy a magyar válogatott 2017-ben már részt vehet az elitmezőnyben, amelyet be is tartott.”
A mieink július 7-9. között Mexikóban, a házigazdák mellett Ausztráliával és Trinidad és Tobagóval mérik össze erejüket, míg egy héttel később a jövő évi Európa-bajnokság egyik rendezőjénél, Azerbajdzsánban léphetnek majd pályára – ez tehát a mieink Eb-kvalifikációja esetén akár főpróba is lenne –, s itt a hazaiak mellett Algériával és Mexikóval csapnak majd össze.

Az Európa-bajnoki selejtezők hétvégi programja:

Szeptember 16., péntek:
Finnország-Lengyelország 16.00;
Magyarország-Észtország 18.30

Szeptember 17., szombat:
Lengyelország-Észtország 16.00;
Finnország-Magyarország 18.30

Szeptember 18., vasárnap:
Észtország-Finnország 16.00;
Lengyelország-Magyarország 18.30

 

A magyar női röplabda-válogatott 3:0 arányban kikapott az előző két kontinensviadalon ezüstérmes Németországtól, így csapatunk számára véget ért az Európa-bajnokság.
Remekül kezdtek a magyar lányok, alaposan megnehezítették a németek dolgát, akik, bár az első technikai szünet után kissé megléptek, de lányaink szívósságának és akaratosságának köszönhetően ismét sikerült egy pontra felkapaszkodni.
18-20-nál még mindig csak két pont volt a különbség, ám eddigre már kissé elfáradt a csapat és 25-18 lett a játszma vége.
A második szett sajnos három gyors német ponttal indult, melynek következtében Jan De Brandt időt kért, ám csak a technikai szünetben (ekkor 3-8) kapott újabb tanácsok hatására tudott felzárkózni válogatottunk. 6-8-ig jól is álltunk, ám ezután egy újabb 8-2-es német széria következett, így jelentős hátránnyal tértünk a második technikai szünetre. Hiába, sok volt már a kezekben, lábakban, nem is mindenki maradt maradéktalanul egészséges. Horváth Dóra a törökök ellen nem tudta vállalni a játékot, Kötél Dóra ma reggel még lázas volt és a többieknek is fáj már itt-ott. A második játszma végül 25-17-tel lett a németeké.
A záró felvonásban aztán megint összeszorították a fogukat a magyar lányok és egészen sokáig reménykedhettünk abban, hogy sikerülhet valahogy egy játszmát elcsípni. 9-9 után azonban kijött a németek erőfölénye és bár küzdöttünk becsülettel, már csupán öt pontra futotta. 25-14 Németországnak, ám ennek ellenére méltán lehetünk büszkék (sőt annak is kell lennünk) a magyar lányokra, hiszen jó hírünket vitték el Antwerpenbe és nem, hogy szégyent nem vallottak, de Azerbajdzsán legyőzésével sportszakmai szempontból is kiválóan teljesítettek, hiszen bejutottak Európa legjobb 12 csapata közé, arról nem is beszélve, hogy felejthetetlen élményben részesítették a kilátogató, több, mint száz magyar szurkolót, ezért pedig mindenképpen jár a gratuláció és a köszönet.

MAGYARORSZÁG – NÉMETORSZÁG     0 : 3
Antwerpen, 700 néző.
Vezette: Sokol (lengyel), Cesare (olasz)
Magyarország: Tálas 2, Horváth D. 6, Dobi 2, Széles 2, Sándor 11, Pallag 6. Cserék: Lévai, Kötél D. (liberók), Vacsi 1, Szakmáry, Liliom 4, Kötél Zs. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
Németország: Brinker 18, Beier 8, Kozuch 10, Brandt 6, Silge 9, Apitz 1. Cserék: Thomsen (liberó), Weiss 1, Weihenmaier 2, Pettke 1. Szövetségi kapitány: Luciano Pedulla.

Jan De Brandt: - Az azeriek ellen sokat kiadott magából a csapat, és ez most meglátszott a lányokon. Sajnos ez a valós különbség köztünk és az európai élmezőny között. Sokat kell még dolgoznunk, és sok ilyen ellenféllel kell még játszanunk, hogy fel tudjunk nőni ehhez a szinthez.

A házigazda és az előző kontinensviadalon bronzérmes Belgium ellen kezdte meg szereplését női röplabda-válogatottunk Antwerpenben, mely 28 év után léphetett ismét pályára Európa-bajnokságon. Most, mikor emiatt mindennek az öröm és a felszabadultság körül kellene forognia, akkor vet árnyékot a csapatra és legfőképpen Jan De Brandtra egy borzalmas tragédia. Együttesünk belga szövetségi kapitányának bátyja, aki szintén elismert szakember a sportágban, Herman De Brandt tegnap tragikus hirtelenséggel életét vesztette. A mérkőzés előtt egy perces néma csenddel emlékeztek meg a csapatok és a szurkolók. Megrázó pillanatok voltak és különösen fájó az eset, mert Jan De Brandt egy végtelenül tisztességes és szimpatikus személy.
Nehéz volt ilyen előzmények után a mérkőzésre hangolódni, de sajnos ezeket a dolgokat nem lehet visszafordítani. Kapitányunk hősiesen kezelte a helyzetet. Kellettek is tanácsai, mert noha 2-2-nél még együtt álltak a csapatok, utána a házigazdák nagyobb tempóra kapcsoltak és öt ponttal elhúztak. A folytatásban még három pontra felkapaszkodtunk, azonban ellenfelünk nem ismert kegyelmet és 25-15-re megnyerte az első játszmát.
A második szettben először a mérkőzés folyamán vezetést szerzett a magyar csapat, a szett elején többször is nálunk volt az előny, ám az első játszmához hasonlóan nem ismertek kegyelmet a hazai kedvencek, a "Yellow Tigers" tagjai. Hiába nőtt azonban folyamatosan a két csapat közti különbség, a magyar csapatot elkísérő több, mint száz drukker kitartóan és lelkesen bíztatta csapatunkat. A végén 25-8-ra nyerték a házigazdák, de az ilyen játszmák csak arra valók, hogy azonnal elfelejtsük őket.
Látszólag sikerült is a mieinknek túltennie magát az előzményeken, mert egy olyan harmadik szettet produkáltak, amire lehet építeni. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, ahol 6-5-ig a mieinknél volt az előny, de az első technikai szünetre sajnos már 8-7-es hazai előnnyel térhettek a csapatok. 
Válogatottunk 10-10-ig tudta tartani a lépést ellenfelével, attól kezdve azonban már fokozatosan növelte előnyét a házigazda.
A vége 25-18 oda, de a magyar csapatnak ezzel együtt semmi oka  a szégyenkezésre, kiválóan helytálltak a sokkal jelentősebb játékerőt képviselő, az előző kontinensviadalon bronzérmes hazai együttes ellen.
Folytatás holnap az ellen a török válogatott ellen, akiket az Európa Liga döntőjében sikerült legyőzni, azonban keretük jó néhány helyen változott azóta.

BELGIUM – MAGYARORSZÁG     3 : 0  (15, 8, 18)
Antwerpen, 5000 néző. Vezette: Van Gompel (holland), Ovuka (bosnyák).
Belgium: Dirickx 4, Heyrman 11, Leys 5, Aelbrecht 8, Van Hecke 15, Vandesteene 11. Cserék: Courtois (liberó), Cianci 1, Van De Vyver. Szövetségi kapitány: Gert Van De Broek.
Magyarország: Tálas, Horváth D. 6, Dobi 5, Széles 3, Sándor 8, Pallag 5. Cserék: Kötél D. (liberók), Vacsi 1, Liliom 2, Kötél Zs., Szakmáry. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Jan De Brandt: - Kicsit csalódott vagyok, mert nem sikerült azt nyújtania a csapatnak, amit vártam volna tőlük. Nem volt könnyű, de igyekeztem függetleníteni magamat a kispadon a tegnap történtektől.

A múlt hétvégén mindkét mérkőzését megnyerte Lengyelországban, a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő női röplabda-válogatottunk, s így végül hat csapat közül hét győzelemmel és három vereséggel a második helyen végzett az Európa-liga csoportküzdelmeiben. Ennek köszönhetően a héten Görögország ellen a döntőbe kerülésért játszhatnak a lányok. Ez alkalomból tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a Magyar Röplabda Szövetség, amelyen Jan De Brandt, a válogatott belga szövetségi kapitánya, a játékosok részéről Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin, valamint Pecsuvácz Péter sajtófőnök és Hegedűs Judit, a válogatott technikai vezetője vett részt.

Pecsuvácz Péter elmondta, hogy az első mérkőzésre csütörtökön, magyar idő szerint 18 órától Megalopolisban kerül sor, míg a visszavágót vasárnap, 18.30-kor Szombathelyen, a Savaria Arénában rendezik. Mindkét találkozót élőben közvetíti az M4 Sport televízió. Amennyiben a csapat kivívja a döntőbe kerülést, úgy várhatóan a jövő csütörtöki első találkozót majd a fővárosban rendezik.

Az is kiderült, hogy a mostani, Görögország elleni mérkőzésre a tizenöt fős keretből Bodnár Dorottya, Horváth Dóra és Liliom Rita nincs a keretben, így az utazó csapat összetétele a következő lesz: Dobi Edina (center), Kötél Dóra (liberó), Kötél Zsanett (feladó), Lévai Vivien (liberó), Pallag Ágnes (ütő), Sándor Renáta (ütő), Szabó Adrienn (ütő), Szakmáry Gréta (ütő), Széles Petra (center), Szombathelyi Szandra (ütő), Tálas Zsuzsanna (feladó), Vacsi Evelin (center).

Jan De Brandt szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az Európa-liga csak állomása az Európa-bajnoki felkészülésnek. „Nem az az elsődleges számunkra, hogy megnyerjük a sorozatot, hanem hogy ezeken a mérkőzéseken minél jobb állapotba kerüljünk az Eb-re. Természetesen mindent megteszünk a továbbjutásért, már csak azért is, mert a döntőbe kerülésünk esetén újabb két tesztmérkőzést játszhatunk a fináléban. Az utolsó hónapban azonban már nem csak a fizikai felkészülésen van a hangsúly, hanem hogy egészségileg is rendben legyenek a játékosok. Három hónapnyi felkészülés után a lányok már sérülékenyebbek, s ilyenkor egy sérülés súlyos veszteség lehet az Eb-szereplés szempontjából.”

Tálas Zsuzsanna, a nyáron a Vasasból Békéscsabára igazoló feladó arra emlékeztetett, hogy a csoportkörben egyszer már megmérkőzött egymással a két válogatott. „Az első meccset még elvesztettük 3:1-re, a másodikat viszont már megnyertük ugyanilyen arányban. Azóta mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban összeforrt a csapat, és ez most két teljesen új találkozó lesz. Mindent megteszünk majd a döntőbe kerülésért. Ami a görögöket illeti, nagyon jó a feladójuk, ezért nekünk a jó nyitásainkat és nyitásfogadásunkat kell tudnunk kihasználni. Hátrány, hogy Horváth Dodó és Liliom Rita nem játszik majd az idegenbeli mérkőzésen, ám Pallag Ági és Szakmáry Gréti már többször is bizonyította, hogy megfelelően tudják pótolni őket.”

Vacsi Evelin, a Vasas centere arról beszélt, hogy a mieink sikerének a titka a csapategységben rejtőzhet. „Nagyon jó közösség jött össze most a válogatottban, s minél több időt töltünk együtt, annál jobban összekovácsolódunk. És itt most nem csak a játékunkra gondolok, hanem a csapategységre is. Az eddigi Európa-liga fordulók mind csak kis állomásai voltak a felkészülésnek, a java azonban még csak most következik, az elődöntővel, remélhetőleg a döntővel és az Európa-bajnoksággal.”

Az elődöntőben is ugyanaz a szabály, mint a nemzetközi klubkupákban, azaz 3:0-s és 3:1-es eredmény esetén a győztes csapat három, a vesztes nulla pontot, 3:2-nél a győztes kettő, a vesztes egy pontot kap. Az a válogatott jut tovább, amely így több pontot szerez. Amennyiben két találkozó alapján mindkét csapatnak azonos a pontszáma, úgy következik egy úgynevezett aranyjátszma, amely 15 pontig tart. Amelyik csapat azt megnyeri, az a továbbjutó.

Az elődöntő mérkőzéseit az M4 Sport televízió élőben közvetíti, de az eredmény változását a röplabdaeuropaliga.hu weboldalon is követhetik.

AZ ELŐDÖNTŐ PROGRAMJA:
Szeptember 3., csütörtök
18:00 Görögország–Magyarország (Megalopolis)

Szeptember 6., vasárnap
18:30 Magyarország–Görögország (Szombathely)

(Forrás: MRSZ)

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma