Isztambulban kisorsolták az augusztus 23-szeptember 8. között megrendezésre kerülő női röplabda Európa-bajnokság csoportbeosztását, melynek Lengyelország, Szlovákia és Törökország mellett Magyarország is társházigazdája lesz.
A magyarok a C csoportba kerültek, Hollandia, Horvátország, Azerbajdzsán, Románia, Észtország társaságában.

A sorsolás előtt a házigazda országok képviseletében Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára elmondta, hogy Magyarország számára történelmi jelentőségű lesz eme sportesemény, hiszen eddig nem rendeztünk röplabdában ilyen nagy tornát.
Ami a sorsolás menetét illeti, a négy társházigazda semmilyen formában nem kerülhetett egymással szembe, így ezek az országok külön kalapban "foglaltak helyet".
A négy hatos csoport kialakulásának tevőleges részese volt Jan De Brandt szövetségi kapitány és Dobi Edina volt válogatott játékos, akik az első és második kalapból húztak ellenfelet a mieink számára.
A csoportok kialakítása után a szervezők ismertették a csoportküzdelmek utáni menetrendet, miszerint a csoportok első négy helyezettjei jutnak a legjobb 16 csapat közé, majd keresztbejátszással (1-4, 2-3, 3-2, 4-1 helyezett ellen) döntik el, ki jut a legjobb 8 közé és folytatja a viadalt, már Törökországban. A magyar válogatott az A csoportból kapja majd az ellenfelet, azonban semmiképpen nem kerülhet össze Törökországgal, biztosítva ezzel, hogy a rendező országok még egy kört otthon játszhassanak. Ha mégis eképp alakulnának a helyezések, akkor a keresztbejátszás is módosul.
Ami a csoportbeosztást illeti, kerülhettünk volna nehezebb, de könnyebb hatosba is, ám a továbbjutás nem elérhetetlen a mieink számára.

Ellenfeleink:

Hollandia: az európai szövetség (CEV) Szerbia mögött a második helyre rangsorolja a tulipánosokat, akik 2017-es Eb-n másodikak, a tavalyi vb-n pedig negyedik helyen végeztek. A magyar válogatott legutóbb 2014. januárjában találkozott leendő csoportellenfelével, akkor világbajnoki selejtezőn 3:0-ra ellenfelünk bizonyult jobbnak.
Horvátország (11.): az utóbbi években kellemesebb emlékeink vannak déli szomszédainkról, akik szintén résztvevői voltak az előző Európa-bajnokságnak. 2017-ben Eszéken vb-selejtezőn sikerült 3:2 arányban legyőzni őket, míg tavaly az Európa Ligában itthon 3:1-re mi, Horvátországban 3:2-re ők diadalmaskodtak. Az Eb előtt az Európa Ligában ismét megmérkőzünk velük.
Azerbajdzsán (13.): sorozatban harmadik Európa-bajnokságon hozta össze a sors lányainkat Azerbajdzsánnal. Ki ne emlékezne az antwerpeni csodára, mikor a mieink 3:1-es diadala a csoportból való továbbjutást jelentette számunkra. 2017-ben Bakuban már kevesebb sikerélmény jutott a magyar csapat számára, akkor simán, 3:0-ra nyertek az azeriek. Noha a jelenlegi ranglistán elfoglalt helyezésünk megegyezik, a hazai pálya mindenképpen mellettünk szólhat.
Románia (18.): szintén emlékezetes mérkőzést vívtunk, mikor 2016-ban a kinti 3:0-s vereség után Érden aranyszettben diadalmaskodtunk ellenük, kiharcolva a 2017-es Eb-részvételt. A magyar statisztikát rontja az ugyanabban az évben lejátszott két Európa Liga meccs (mindkétszer 0:3), azonban egy Európa-bajnoki mérkőzés a Papp László Budapest Sportarénában reményeink szerint más eredményt hoz majd.
Észtország (29.): a tipikus "kötelező győzelem" kategória. Az Eb-újonc ellen a 2017-es Eb-selejtezőn itthon 3:1-re, a lengyelországi tornán 3:2-re győztünk.

A budapesti program:

2019. augusztus 23. péntek:
Horvátország - Azerbajdzsán,
MAGYARORSZÁG - Észtország,
Hollandia - Románia

2019. augusztus 24. szombat:
Észtország - Horvátország,
Románia - MAGYARORSZÁG

2019. augusztus 25. vasárnap:
Azerbajdzsán - Hollandia,
Észtország - Románia

2019. augusztus 26. hétfő:
MAGYARORSZÁG - Azerbajdzsán,
Hollandia - Horvátország

2019. augusztus 27. kedd:
Románia - Horvátország,
Hollandia - Észtország

2019. augusztus 28. szerda:
Azerbajdzsán - Észtország,
Horvátország - MAGYARORSZÁG

2019. augusztus 29. csütörtök:
MAGYARORSZÁG - Hollandia,
Románia - Azerbajdzsán

Jan De Brandt a következőképpen értékelt a szövetség honlapján: "Nagyon vegyes csoportba kerültünk, ahol egyértelműen Hollandia a favorit, de a többi válogatott nagyjából egyforma játékerőt képvisel. Ha jól játszunk, akkor akár a második-harmadik hely is elérhető, s ez azért lenne fontos, hogy legyen esélyünk sikerrel megvívni a nyolcaddöntőt is. A negyedik helyet mindenképpen el kellene kerülnünk, mert akkor várhatóan a világbajnok Szerbiával kellene megmérkőznünk a folytatásban. Összességében örülhetünk a csoportbeosztásnak, hiszen remek csapatok jönnek majd Magyarországra."

Kihirdette 23 fős bő keretét a soron következő Európa Liga-mérkőzésekre Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A magyar csapatot a selejtezők során május 20-án Franciaország, 23-án Horvátország, június 6-án pedig Finnország ellen láthatja a hazai közönség, majd a Négyes Döntőben a Papp László Budapest Sportarénában szurkolhat a hazai publikum.

A magyar válogatott bő kerete:
Bagyinka Fanni (Hungast-Haladás, feladó), Bleicher Réka (feladó, UTE), Bodnár Dorottya (center, Linamar-BRSE), Dékány Bernadett (ütő, Trentino Rosa), Dobi Edina (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Glembóczki Zóra (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Kovács Lilla (center, MTK), Kötél Dóra (liberó, UTE), Lékó Lilla (liberó, Jászberény VT), Molcsányi Rita (liberó, Linamar-Békéscsabai RSE), Nagy Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Németh Anett (ütő, Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Petrenkó Brigitta (feladó, Linamar-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (center, Jászberény VT), Sándor Renáta (ütő, Allianz MTV Stuttgart), Szakmáry Gréta (ütő, SSC Palmberg Schwerin), Szedmák Réka (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Szűcs Kinga (ütő, UTE), Tálas Zsuzsanna (feladó, Trefl Proxima Kraków), Tóth Fruzsina (liberó, Fatum-Nyíregyháza), Török Kata (ütő, Vasas Óbuda), Villám Lilla (ütő, Fatum-Nyíregyháza)

Arany Európa Liga:
05.20. 18:30 Magyarország–Franciaország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.23. 18:30 Magyarország–Horvátország, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
05.26. 16:00 Finnország–Magyarország, Tampere
05.30. 20:00 Franciaország–Magyarország, Nancy
06.02. 17:00 Horvátország–Magyarország, Split
06.06. 18:30 Magyarország–Finnország, Érd
06.14-15. Négyes döntő, Budapest, Papp László Sportaréna

Húszfős kerettel, május 8-án, Érden kezdi meg a felkészülést a magyar női röplabda-válogatott a horvátországi világbajnoki selejtezőkre-tájékoztatott a Magyar Röplabda Szövetség. Alberto Salomoni együttese Németországban és Szlovéniában is edzőtáborozik majd a május 31-én induló selejtezősorozat előtt.
Alberto Salomoni, a magyar női röplabda-válogatott márciusban kinevezett olasz szövetségi kapitánya négy időszakra bontotta csapata idei programját, az elsőben – amely a zágrábi vb-selejtezőkkel zárul – 20 játékossal készül majd az együttes. A világbajnoki selejtezők kezdetéig először május 8-tól Érden, ezután pedig Németországban és Szlovéniában edzőtáborozik a magyar csapat.
A keret felét a CEV Kupa-negyeddöntős Linamar-Békéscsabai RSE, valamint a Magyar Kupa-bronzérmes Fatum Nyíregyháza sportolói alkotják, a külföldön játszók közül Dékány Bernadett, Dobi Edina, Liliom Rita, Nagy Eszter, Pallag Ágnes és Sándor Renáta kapott meghívót. A 20 fős társaság mellett júniustól egy 13-16 fős úgynevezett kiegészítő kerettel is dolgozik majd a kapitány.
A magyar válogatott Görögország ellen kezd majd a zágrábi világbajnoki selejtezőben, május 31-én. Az együttes a görögök és a házigazda horvátok mellett Ausztriával, Grúziával, valamint a csoport favoritjának számító, kétszeres Európa-bajnok Oroszországgal is megmérkőzik. A csoportelső kijut a jövő szeptember-októberi, Japánban megrendezendő világbajnokságra, míg a csoportmásodik - a másik öt, hasonló helyen végző válogatottal együtt - augusztus végén újabb selejtezőtornát vív.

A zágrábi vb-selejtező pontos programja:

2017. május 31., szerda: Görögország-Magyarország 17.30
2017. június 1., csütörtök: Ausztria-Magyarország 15.00
2017. június 2., péntek: Magyarország-Horvátország 20.00
2017. június 3., szombat: Oroszország-Magyarország 17.30
2017. június 4., vasárnap: Magyarország-Grúzia 15.00


A magyar válogatott 20 fős kerete:

Feladók: Bleicher Réka (Jászberényi RK), Kötél Zsanett (Penta Gödöllői RC), Tálas Zsuzsa (Linamar Békéscsabai RSE). Centerek: Bodnár Dorottya (Linamar Békéscsabai RSE), Dobi Edina (Azerrail Baku – azeri), Leidgeb Noémi (Fatum Nyíregyháza), Nagy Eszter (1. VC Wiesbaden – német), Pintér Andrea (Jászberényi RK), Vacsi Evelin (Fatum Nyíregyháza). Ütők: Dékány Bernadett (CSM Bucuresti – román), Liliom Rita (Beziers VB – francia), Pallag Ágnes (Vandoeuvre Nancy VB – francia), Sándor Renáta (MTV Stuttgart – német), Soós Nikolett (Linamar Békéscsabai RSE), Szakmáry Gréta (Linamar Békéscsabai RSE), Szombathelyi Szandra (Fatum Nyíregyháza), Villám Lilla (Fatum Nyíregyháza). Liberók: Kötél Dóra (UTE), Molcsányi Rita (Linamar Békéscsabai RSE), Szpin Renáta (Linamar Békéscsabai RSE).

A kiegészítő keret:
Ancsin Kitti – feladó (UTE), Lévai Vivien – liberó (Vasas Óbuda), Kalotai Zsófia – center (Fatum Nyíregyháza), Papp Orsolya – center (MTK Budapest), Szedmák Réka – center (Vasas Óbuda), Ludmán Réka – ütő (Linamar Békéscsabai RSE), Németh Anett – ütő (Vasas Óbuda), Petőváry Panni – ütő (MTK Budapest), Török Kata – ütő (Vasas Óbuda)


A magyar női röplabda-válogatott 2017. évi programtervezete:

I. időszak:
2017. május 8-18., Érd, edzőtábor
2017. május 18-22., Németország, edzőtábor (felkészülési mérkőzésekkel)
2017. május 22-28., Szlovénia, edzőtábor (felkészülési mérkőzésekkel)
2017. május 28- június 4., Zágráb, vb-selejtező

II. időszak:
2017. június 11-17., Szigetszentmiklós, edzőtábor
2017. június 18 – július 4., Szigetszentmiklós,edzőtábor
2017. július 5-10., World Grand Prix, I. torna, Aguascalientes (Mexikó)
2017. július 11-17., World Grand Prix, II. torna, Caracas (Venezuela)
2017. július 20-24., World Grand Prix, Final Four (bejutás esetén)
Canberra (Ausztrália)

III. időszak:
2017. augusztus 6-12., Szigetszentmiklós, edzőtábor
2017. augusztus 13-20., Szigetszentmiklós, Érd, Nyíregyháza
2017. augusztus 21-27., vb-selejtező 3. kör, vagy edzőtábor, Szigetszentmiklós, Érd, Nyíregyháza

IV. időszak:
2017. aug. 30.-szept. 16., – Szigetszentmiklós, Érd, Nyíregyháza, edzőtábor, felkészülési mérkőzésekkel
2017. szept. 18.-okt. 1. – Baku (Azerbajdzsán), Eb-döntő

A tavalyi fantasztikus sikerek után (Európa-liga győzelem, Eb-n továbbjutás a csoportból) holnaptól újra az Európa-bajnokságért száll harcba női röplabda-válogatottunk.
Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót kedden, a Magyar Röplabda Szövetség, a mérkőzések helyszínén, az Érd Arénában.
A mieink Lengyelországgal, Finnországgal és Észtországgal szerepelnek egy selejtezőcsoportban, s az érdi, illetve a jövő heti, lengyelországi torna összesítésben kell a csoport élén végezni az Európa-bajnokságra való kijutáshoz, míg a második helyezett az E-csoport (Bulgária, Montenegró, Románia, Svájc) másodikjával játszik még egy pótselejtezőt (október 2. és 9.). Annak a párharcnak a győztese is kvalifikálja magát az Eb-re, amelyet 2017-ben, Azerbajdzsánban és Grúziában rendeznek meg.
„Igen hosszú és nagyon fárasztó felkészülésen vagyunk túl, hiszen augusztus elseje óta edzőtáborozik együtt a csapat – mondta el a sajtótájékoztatón Dobi Edina, a válogatott egyik meghatározó játékosa. – Tavaly hosszú évtizedek után szerepeltünk újra Európa-bajnokságon, de ezt az élményt mindannyian szeretnénk újra átélni jövőre, szóval a motiváció most sem hiányzik belőlünk.”
Horváth Dóra, a válogatott másik kulcsembere elsősorban az esélyeket latolgatta.
„Mindig könnyebb eljutni valahová, mint aztán azt a helyet meg is tartani. Bravúrnak számítana ismét kijutnunk az Európa-bajnokságra, de ez a csapat egyszer már megmutatta, hogy képes ilyen bravúrra. Nyilvánvalóan a csoportelsőség lenne az elsődleges cél a számunkra, de személy szerint nekem tejesen mindegy, hogy az első, vagy a második helyről jutunk-e tovább.”
Jan De Brandt, a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya arra a kérdésre, hogy megfelelően felkészültek-e a selejtezőkre, felemás választ adott.
„Igen is meg nem is. Azért igen, mert a keret nagy részével már másfél hónapja együtt dolgozunk, és elég komoly munkát végeztünk, aminek köszönhetően elmondhatom, hogy jól sikerült a felkészülés. Viszont három meghatározó játékos csak két hete csatlakozott, s ez az idő viszont kevés volt.”
Az esélyekkel kapcsolatban egyértelműen a lengyel válogatottat tartja a mieink fő riválisának, amellett, hogy a másik két ellenfelet sem szabad félvállról venni.
„Azok után, hogy a lengyelek nem jutottak ki az olimpiára, megfiatalították csapatukat, így azért növekedtek az esélyeink a csoportgyőzelemre is. Tavaly kétszer is legyőztük őket idegenben, az Európa-ligában, ahol a B-csapatukkal szerepeltek. Közülük többen a mostani keretnek is tagjai, és tavaly óta sokat fejlődtek, szóval mindenképpen nehéz lesz majd ellenük nyerni.”
A Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt elmondta, hogy a szövetség mindenképpen az Európa-bajnokságra való kijutást tűzte ki célul a csapatnak, s bejelentette, hogy a szövetség elnöksége egy prémiumkeretet is megállapított a válogatott számára. Amennyiben csoportgyőztesként, pótselejtező nélkül jut ki az Eb-re a csapat, akkor ötmillió forint, ha a második helyről, akkor ennél egy némiképpen csökkentett összeg jut a csapatnak.
Emellett a főtitkár bejelentett egy másik fontos dolgot is: „A nemzeti csapat a 2015-ös Európa-liga-győzelmével harcolta ki, hogy a következő évben ott legyen a sportág World Grand Prix-sorozatában, ám akkor ez adminisztrációs okok miatt meghiúsult. Ezt követően Alekszandar Boricsics, az európai szövetség mostani elnöke ígéretet tett arra, hogy a magyar válogatott 2017-ben már részt vehet az elitmezőnyben, amelyet be is tartott.”
A mieink július 7-9. között Mexikóban, a házigazdák mellett Ausztráliával és Trinidad és Tobagóval mérik össze erejüket, míg egy héttel később a jövő évi Európa-bajnokság egyik rendezőjénél, Azerbajdzsánban léphetnek majd pályára – ez tehát a mieink Eb-kvalifikációja esetén akár főpróba is lenne –, s itt a hazaiak mellett Algériával és Mexikóval csapnak majd össze.

Az Európa-bajnoki selejtezők hétvégi programja:

Szeptember 16., péntek:
Finnország-Lengyelország 16.00;
Magyarország-Észtország 18.30

Szeptember 17., szombat:
Lengyelország-Észtország 16.00;
Finnország-Magyarország 18.30

Szeptember 18., vasárnap:
Észtország-Finnország 16.00;
Lengyelország-Magyarország 18.30

 

A Görögország elleni kettős győzelemnek köszönhetően bejutott az Európa-liga döntőjébe a magyar női röplabda-válogatott, ahol majd a törökök lesznek a mieink ellenfelei. A finálé első mérkőzését szeptember 10-én, csütörtökön, 18:30-tól játsszák majd az Érd Arénában, míg a visszavágóra vasárnap 17 órakor kerül sor Izmirben.
A döntőbejutás alkalmából tartott sajtótájékoztatót szerdán, a másnapi mérkőzés helyszínén a Magyar Röplabda Szövetség, amelyen Ludvig Zsolt, a szövetség elnöke, Jan De Brandt szövetségi kapitány, valamint a játékosok részéről Horváth Dóra és Dobi Edina vettek részt.
Pecsuvácz Péter sajtófőnök arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az M4 Sport televízió csak felvételről adja a találkozót, 21 órától, így aki élőben akar drukkolni a csapatnak, annak el kell látogatnia a mérkőzésre, amelyre a jegyek változatlanul 1500 forintba kerülnek, a diákok és nyugdíjasok 1000 forintért válthatnak belépőt, viszont 14 év alatt a mérkőzés megtekintése díjtalan. Akik nem tudnak kilátogatni a találkozóra, azok a roplabdaeuropaliga.hu weboldalon követhetik nyomon az eredmény alakulását.
Ludvig Zsolt, az MRSZ elnöke kifejtette, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb sikere már az is, hogy idáig jutottak a második legrangosabb európai válogatott sorozatban, a döntőben való győzelem viszont a legfényesebb diadalok közé tartozna. „A sportág európai szövetségének elnöke, André Meyer úr ígéretet tett arra, hogy amennyiben megnyerjük az Európa-ligát, úgy a válogatottunk jövőre elindulhat a World Grand Prix-sorozat harmadik csoportjában, ami már valóban a világelitet jelentené a mieink számára.”
Jan De Brandt, a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya azt hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy fináléba került a csapat, továbbra is csak az eredményes Európa-bajnoki felkészülés egy lépcsőfoka. „Mindezek ellenére képesnek tartom a lányokat arra, hogy visszavágjon a törököknek a csoportkörben elszenvedett két vereségért és elhódítsa a kupát. Nagyon örülök annak, hogy Érden játsszuk a találkozót, hiszen ez már gyakorlatilag hazai pályának számít. Itt zajlott a felkészülés nagy része, s itt játszottuk a mérkőzések zömét is.”
Horváth Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy nem érdemes összehasonlítani a mostani meccset a korábbival. „Mi akkor még a felkészülés egészen más fázisában jártunk, mint a törökök. Azóta viszont egy remek győzelmi szériát produkáltunk, hét mérkőzést nyertünk sorozatban, s most lendületben vagyunk.”
Dobi Edina abban bízik, hogy olyan sok néző látogat majd ki a mérkőzésre, hogy minden lelátót meg kell majd nyitni. „Korábban is nagyon sokat segítettek nekünk a szurkolók és jó néhány hullámvölgyön átlendítettek minket. Nagy erősségünk a csapategység is, és hogy mi valóban tizenketten alkotjuk a válogatottat: ha valaki egy rosszabb napot fog ki, a helyére beálló játékos is magas színvonalú teljesítményt képes nyújtani.”
A Törökország elleni döntőn a következő tizenkét játékosra számíthat majd Jan De Brandt szövetségi kapitány: Dobi Edina (center), Horváth Dóra (ütő), Kötél Dóra (liberó), Kötél Zsanett (feladó), Liliom Rita (ütő), Pallag Ágnes (ütő), Sándor Renáta (ütő), Szakmáry Gréta (ütő), Széles Petra (center), Szombathelyi Szandra (ütő), Tálas Zsuzsanna (feladó), Vacsi Evelin (center).
(MRSZ)

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma