Lőrincz Tamás ezüstérmét hozta a birkózó világbajnokság záró fináléja vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában! Kiss Balázs a 97 kilósok között a vigaszágon eljutott a bronzmérkőzésig, azonban ott kikapott, így 5. helyen fejezte be a vb-t.
A 77 kilogrammos súlycsoport éremcsatáit hagyták a szervezők utolsó programként a budapesti birkózó világbajnokságon, amit várva várt a szép számmal kilátogató publikum. Ennek oka, hogy Lőrincz Tamás tegnapi bravúros birkózásának köszönhetően bejutott a mai döntőbe.
Hatalmas taps és ováció fogadta a szőnyegre lépő Szöcsit a Papp László Budapest Sportarénában. Ellenfele az az orosz Aleksander Chekhirkin volt, akit a tavalyi párizsi világbajnokság után megfosztottak világbajnoki címétől, mert szervezetében doppinggyanús szert találtak. Így lett Lőrincz Tamás 2017-ben ezüstérmes, ám ezt itthon mindenképpen túl szerette volna szárnyalni. Ennek megfelelően aktívan is kezdte a mérkőzést, olyannyira, hogy az oroszt meg is intették, leküldték parter helyzetbe, ám onnan sikerült felállnia, ráadásul tette ezt úgy, hogy lekönyökölte közben a magyar versenyzőt. A rend kedvéért hozzá kell tenni, hogy szándékosságot nem feltételezünk a helyszínen való visszajátszások alapján, azonban az már kérdéses, hogy nem-e a sípszó előtt kezdte meg Chekhirkin a mozgást. Sike András szövetségi kapitány ki is kérte a challenge-t, ám azt elutasította a zsűri, ezzel pedig egyenlített az orosz.
A második menetben Lőrincz becsülettel próbálkozott, de ahogy az kötöttfogásban lenni szokott, visszaadták az intést, amivel már az orosz volt előnyben, amikor pedig már minden mindegy alapon támadott a magyar birkózó, még egyszer ki is léptette Chekhirkin, ez pedig azt jelentette, hogy 3-1 arányban az orosz nyerte meg a mérkőzést, Lőrincz Tamás pedig ezüstérmes lett, megszerezve a magyar küldöttség negyedik érmét a 2018-as budapesti világbajnokságon. Lőrincz Tamás érthetően volt csalódott a küzdelem után: „Nagyon szomorú vagyok. Hihetetlen, de olyat bevert, hogy majdnem eltört az arccsontom, és semmi...Most elment egy nagy lehetőség. Megmondom őszintén, lehet, hogy ez volt az utolsó. A közönség fantasztikus volt, és nagyon szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy egész végig buzdítottak minket, nem is emlékszem ilyen világversenyre a pályafutásomból. Köszönöm ezt az élményt 32 évesen!”
Kiss Balázs remekül kezdte a 97 kilósok vigaszági küzdelmeit, miután technikai tussal verte a szlovákiai Soós Tamást. A következő fordulóban a görög Kessidis sem tudott komoly ellenállást tanúsítani. Kiss egy intés, majd egy négypontos akció után győztesként hagyta el a szőnyeget és készülhetett a bronzmérkőzésre.
Magyar szempontból álomszerűen alakult a grúzból lett szerb, Mikheil Kajaia elleni mérkőzés első menete. Kiss egy levitel után 3-0-s előnybe került, a második menetben azonben egy pillanatnyi kihagyás után a szerb négy pontot érően eldobta Balut és hiába támadott vissza egyből a magyar birkózó, ez az akciója csak egy pontot ért, így 4-4 után a nagyobb pontértékű akciójának köszönhetően Kajaiát hirdették ki győztesnek. Kiss Balázs az ötödik helyen végzett a világbajnokságon. A mérkőzés után így értékelt: „Fantasztikus volt a közönség, mindent kiadtam magamból. Úgy érkeztem ide, hogy ha minden mérkőzésen a maximumot nyújtom, akkor elégedett leszek. Nyilván jobb lett volna a dobogóra állni, de nem panaszkodhatok, hiszen megtettem, amit tudtam. Nem számítottam arra a válldobásra, amit a szerb életében először vitt véghez, meglepett vele. Jó lesz megölelni a családtagokat, barátaimat, nekik külön köszönöm a szurkolást.”


VÉGEREDMÉNYEK:

Kötöttfogás 77 kg:
1. Aleksander Chekhirkin (Oroszország)
2. LŐRINCZ TAMÁS (MAGYARORSZÁG)
3. Hyeon-Woo Kim (Dél-Korea) és Nemes Viktor (Szerbia)
5. Alexandros Michel Kessidis (Svédország) és Bilan Nalgiev (Üzbegisztán)

Kötöttfogás 97 kg:
1. Musa Evloev (Oroszország)
2. Kiril Milenov Milov (Bulgária)
3. Mikheil Kajaia (Szerbia) és Mahdi Aliyari Feyzabadi (Irán)
5. KISS BALÁZS (MAGYARORSZÁG) és Artur Aleksanyan (Örményország)

Kötöttfogás 130 kg:
1. Sergey Semenov (Oroszország)
2. Adam Coon (Egyesült Államok)
3. Oscar Pino Hinds (Kuba) és Min-Seok Kim (Dél-Korea)
5. Heiki Nabi (Észtország) és Eduard Popp (Németország)

Külön pontversenyben díjazták a kötöttfogásúak teljesítményét. A nemzetek sorrendjében Magyarország a második helyen végzett Oroszország mögött és külön kiemelendő, hogy Lőrincz Tamás a világversenyeket tekintve immáron tizenegyedik érmét szerezte meg.


MAGYAR ÉREM- ÉS PONTSZERZŐK:

ARANYÉREM:
Kötöttfogás, 82 kg: Bácsi Péter

EZÜSTÉREM:
Kötöttfogás, 72 kg: Korpási Bálint
Kötöttfogás, 77 kg: Lőrincz Tamás

BRONZÉREM:
Női birkózás, 57 kg: Barka Emese

ÖTÖDIK HELYEZÉS:
Női birkózás, 62 kg: Sastin Marianna
Női birkózás, 76 kg: Németh Zsanett
Szabadfogás, 97 kg: Olejnik Pavlo
Kötöttfogás, 97 kg: Kiss Balázs

Ez alapján Magyarország egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárta minden idők eddigi legnagyobb birkózó világbajnokságát.
Nenad Lalovics a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke az esemény hivatalos honlapján örömét fejezte ki a budapesti világbajnokság kiváló szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban:
“Méltóképpen koronázta meg az utolsó nap az elmúlt nyolcat. Fantasztikus világbajnokságon vagyunk túl és szeretett sportágunk tovább fejlődött. Rendkívül boldog vagyok, hiszen folyamatosan előre haladunk és a magyar szervezők mindent tökéletesen megvalósítottak. Nem csak a sportolók, stábok számára volt hosszú ez az esemény, hanem mindenkinek, aki részt vett a szervezésben. Köszönöm a kitartásukat és külön örömet jelent, hogy egyetlen mérkőzésen sem történt bírói tévedés. Kiváló, precíz munka és az egyik legjobb szervezés, amit valaha tapasztaltam.”

Lőrincz Tamás nagyszerű teljesítménnyel bejutott a vasárnapi döntőbe a Budapesten zajló birkózó világbajnokság 77 kg-os súlycsoportjában, ezzel biztossá vált, hogy újabb érem kerül a magyar csapat kollekciójába.
A szombati nap magyar szempontból Torba Erik 60 kilós vigaszági küzdelmével kezdődött, ám hiába vezetett 3-1-re Kinsinger ellen, egy négypontos akcióval fordított a német, így a Honvéd birkózója búcsúzni kényszerült.
Nagy várakozással tekintettünk a férfi 77 kilósok csatározásaira, ahol Lőrincz Tamásért izgulhattunk. Olimpiai ezüstérmesünk nem sokat tétovázott első mérkőzésén, ugyanis már az első menetben technikai tussal verte a román Marieát.
A legjobb tizenhat között sem tört meg Lőrincz Tomi lendülete, ezúttal a litván Galkinas volt az áldozat.
A negyeddöntőben az orosz származású, ám már üzbég színekben versenyző Nalgiev ugyan "kibírta" a hat perces mérkőzést, ám pontot nem sikerült szereznie. A magyar kiválóság 3-0-val jutott az elődöntőbe.
A legjobb négy között egy régi ismerős nézett farkasszemet Lőrincz Tamással. A londoni olimpiai döntőben Kim Hyeon-Woo, tavaly a párizsi világbajnokságon Lőrincz bizonyult jobbnak, ezúttal pedig hazai pályán ismét a magyar sikerének örülhettünk. Igaz pontot érő akciót egyik birkózó sem ért el, azonban amíg a dél-koreait kétszer, addig Lőrinczet csak egyszer ítélték passzívnak, így holnap Szöcsinek a világbajnoki döntőben szoríthatunk.
A 97 kilósok között Kiss Balázs az első körben tussal győzött a kínai Chen ellen, azonban a nyolcaddöntőben technikai tussal kikapott a mindössze 21 éves bolgár Kiril Milenov Milovtól. A bolgár a továbbiakban is menetelt, nagy meglepetésre egészen a döntőig jutott, ennek pedig azért örülhettünk, mert így Kiss Balázst holnap láthatjuk a vigaszági küzdelmek során.
Nem sikerült jól Lám Bálint szerplése. A 130 kg-os súlycsoportban a Budapesti Honvéd versenyzője alulmaradt a német Eduard Popp ellenében és mivel Popp nem jutott be a döntőbe, búcsúzni kényszerült a világbajnokságtól.


VÉGEREDMÉNYEK:

Kötöttfogás 60 kg:
1. Sergey Emelin (Oroszország)
2. Victor Ciobanu (Moldova)
3. Sailike Walihan (Kína) és Aidos Sultangali (Kazahsztán)
5. Frisz Krisztián (Szerbia) és Se-Ung Ri (Észak-Korea)

Kötöttfogás 67 kg:
1. Artem Surkov (Oroszország)
2. Davor Stefanek (Szerbia)
3. Meirzhan Shermakhanbet (Kazahsztán) és Gevorg Sahakyan (Lengyelország)
5. Mamadassa Sylla (Franciaország) és Danijel Janecic (Horvátország)

Kötöttfogás 87 kg:
1. Metehan Basar (Törökország)
2. Zhan Belenyuk (Ukrajna)
3. Artur Shahinyan (Örményország) és Robert Kobliashvili (Grúzia)
5. Islam Abbasov (Azerbajdzsán) és Bekhan Ozdoev (Oroszország)

A zárónapon Lőrincz Tamás világbajnoki győzelméért és Kiss Balázs vigaszágon történő minél jobb szerepléséért szoríthatunk a Papp László Budapest Sportarénában.

Bácsi Péter világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 82 kg-os súlycsoportjában, Korpási Bálint pedig ezüstérmes lett a 72 kilósok között a birkózó világbajnokság pénteki versenynapján.
Nagy várakozás előzte meg a Papp László Budapest Sportarénában zajló birkózó világbajnokság hetedik versenynapját, hiszen ezen a napon hét magyar versenyzőért szoríthattunk.
Bácsi Péter és Korpási Bálint a tegnap esti elődöntőkből bejutott a világbajnoki döntőbe.
Bácsi a 82 kilósok között a 2013-as vb-3. Emrah Kus ellen mérkőzött és az első menet végére 3-0-s hátrányba került. A pihenő után utolsó erőtartalékait mozgósítva, a Ferencváros 35 éves birkózója egy pörgetés és egy kiléptetés után megfordította a mérkőzést. Majd felrobbant az aréna, mikor a bíró magasba emelte világbajnokunk kezét, aki boldogan szaladt körbe a magyar lobogóval. A döntő után pedig vidáman értékelt: „Ennél nagyobb álma nem is lehet az embernek; ez sportolói karrierem csúcsa. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ilyen közönség előtt nem is lehetett volna veszíteni. Kicsit engem is meglepett, hogy mennyire jól ment ma a birkózás. Az előző meccseimen alig bírtam akciót csinálni, de amikor legjobban kellett, sikerült.”
A 72 kilós Korpási Bálint a német Frank Staebler ellen vívott nagyon kemény döntőt. A német aktívabb volt a mérkőzés folyamán, ám mivel egyszer-egyszer mindkettőjüket intették, ám a második intés a németé volt, Bálintnak állt a világbajnoki cím. Sajnos azonban nem maradt így a végéig, a német erőltette az akciókat, végül pedig egy kiléptetéssel pontot tudott szerezni, ezzel pedig a kétszeres világbajnok Staebler megszerezte az újabb aranyérmét. Thoma Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a helyszínen tekintette meg a versenynapot joggal lehetett büszke honfitársára, ugyanakkor mi is büszkék lehetünk Korpási Bálintra, mert becsülettel küzdött és egy világbajnoki ezüstérem sem lebecsülendő teljesítmény. „Jól tartottam magam a megbeszélt taktikához, de egy pillanatra sajnos kihagyott az agyam, és ekkor ellenfelem ki is tudott tolni a körből. Ezzel a nüansznyi különbséggel lett övé az aranyérem, amit nagyon sajnálok, mindössze egy kicsi hiányzott, de az nagyon. Azt gondolom, hogy nagyon sokat beletettem a felkészülésbe. Huszonnyolc évesen szereztem az első érmemet felnőtt világversenyen. Azóta sok szép érmet gyűjtöttem, ez is beleillik ebbe a sorba. Most nyilván szomorú vagyok, de jön egy kis pihenő, és aztán eldöntöm, hogy hogyan tovább” - mondta a finálé után Korpási.
A két döntősünk mellett két birkózónk a vigaszágon való minél jobb szerepléséért, esetleg a bronzmérkőzésig való eljutásában reménykedtünk.
55 kilóban Andrási József számára nem tartott sokáig a küzdelem, miután a kínai Cao technikai tussal verte őt, így érthető a Honvéd versenyzőjének csalódottsága: „Az azeri fiú, akitől először kikaptam, egyelőre klasszisokkal jobb, mint én, szerintem ebben a súlycsoportban ő a világ legjobbja. Ami bosszantó, hogy a döntőben azzal a kirgiz fiúval került össze, akit korábban már megvertem. A másik bosszantó tény, hogy a vigaszágon kikaptam a kínaitól, pedig őt a Magyar Nagydíjon a bronzmeccsen magabiztosan legyőztem. Azóta hónapok teltek el, edzettem, erősödtem, de mégis: az egész nem azt mutatta, hogy jobb lettem volna. Inkább rosszabb... illetve lehet, hogy nem, csak még nem jött ki az elvégzett munka. A rutin hiányzott? Vagy túl nagy teherként éltem meg, hogy hazai világbajnokságon szerepeltem?... Úgy gondolom, hogy aki eddig szeretett, az ezentúl is fog. Magamnak akarok bizonyítani, nem másnak... Keresem a magyarázatot. Nekem kevés az a tény, hogy részt vehettem a világbajnokságon...”
A 63 kilogrammos Váncza István sem jutott túl első vigaszági mérkőzésén, miután a török Rahman Bilici 9-0 arányban legyőzte. „Az volt a célom, hogy legalább egy bronzérmet szerezzek ezen a világbajnokságon, ami nem csoda, hiszen mindig magasra teszem a lécet magammal szemben. Sajnálom, hogy ez most nem sikerült...” – összegzett Váncza.
A 87 kilósok között Lőrincz Viktor magabiztos győzelemmel kezdett, 5-1-re győzte le az amerikai Martinezt, majd a grúz Európa-bajnok, vb-bronzérmes Kobliashvili ellen drámai csatában maradt alul. A Honvéd birkózója 3-0-ra vezetett, majd egy akciót követően fel akart állni, közben pedig megfogta ellenfele lábát, amiért intést kapott, majd kis idő múlva újra megintették passzivitásért, a 3-3-as eredmény pedig szertefoszlatta a Honvéd birkózójának vb-álmait. Lőrincz Viktor az olimpia után ismét, ezúttal egy hazai rendezésű világbajnokságon kapott ki erősen vitatható birói ítéletekkel, így érthető, hogy feszülten nyilatkozott a vereség után: "Visszaköszön az olimpia?...Akciót csinálok, megintenek, visszaintenek. Hazai pályán vagyunk, Magyarországon vagyunk, megintenek...nem tudom megérteni, hogy miért engem?...Miért engem??!!... Nem vitt be engem ez a grúz a vigaszágra... lehet, hogy az intést nem kellett volna beszednem, de egyszerűen beszorult a kezem, nem akartam a lábát megfogni. Ő befogta a rebour-t, beszorult a kezem....Hát hogy van az, hogy megyek végig az egész meccsen, erre kikapok? Nem tudom felfogni! Már megint...az egész meccset végig nyomom, megyek előre... Hihetetlen!....Sohasem lesz szerencsém ebben a... életben...”
Mivel Kobiasvili nem jutott döntőbe, Lőrincz Viktor búcsúzott a világbajnokságtól.
A 60 kilogrammos Torba Erik a budapesti birkózó-világbajnokság selejtezőjében, végül 3-3-mal (később szerzett ponttal) kikapott a moldáv Ciobanutól, ám mivel ellenfele a döntőig menetelt, Torba Eriket láthatjuk holnap a vigaszágon. „Az első meccs mindig vízválasztó, sajnos ez nem tartozott a könnyebb, ráhangoló találkozók közé. Tényleg csak egy hajszálon múlt, de épp annyival kaptam ki. Azt gondolom, hogy amit tudtam, megtettem, ez sült ki belőle” - értékelt Torba.
A 67 kg-os selejtezőből Krasznai Márk 6-5-ös győzelemmel jutott tovább a kínai Tian ellen, majd a tizenhat között a dán Bjerrehuus-tól tussal kikapott. „Tudtam, hogy erre fogja csinálni a karberántást. Mikor védeni akartam, rám kontrázott. Visszagondolva, lehet, hogy le kellett volna mennem inkább. Végül úgy kerültünk földre, hogy ő fogott bele” – vélekedett Krasznai.


VÉGEREDMÉNYEK:

Kötöttfogás 55 kg:
1. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán)
2. Zholaman Sharshenbekov (Kirgizisztán)
3. Ekrem Oeztuerk (Törökország) és Nugzari Tsurtsumia (Grúzia)
5. Norair Hakhoyan (Örményország) és Liguo Cao (Kína)

Kötöttfogás 63 kg:
1. Stepan Maryanyan (Oroszország)
2. Elmurat Tasmuradov (Üzbegisztán)
3. Lenur Temirov (Ukrajna) és Rahman Bilici (Törökország)
5. Erbatu Tuo (Kína) és Hassan Hassan Ahmed Mohamed (Egyiptom)

Kötöttfogás 72 kg:
1. Frank Staebler (Németország)
2. KORPÁSI BÁLINT (MAGYARORSZÁG)
3. Aik Mnatsakanian (Bulgária) és Rasul Chunayev (Azerbajdzsán)
5. Tarek Aziz Benaissa (Algéria) és Abuyazid Mantsigov (Oroszország)

Kötöttfogás 82 kg:
1. BÁCSI PÉTER (MAGYARORSZÁG)
2. Emrah Kus (Törökország)
3. Viktor Sasunovski (Fehéroroszország) és Maksim Manukyan (Örményország)
5. Atabek Azisbekov (Kirgizisztán) és Saeid Mourad Abdvali (Irán)

Szombaton a 60 kilósok vigaszági küzdelmeiben láthatjuk Torba Eriket, majd 77 kg-ban Lőrincz Tamás a román George-Vlad Mariea ellen kezdi meg szereplését, 97 kg-ban Kiss Balázs a kínai Zhanggal küzdhet majd, míg a 130 kilós Lám Bálint a német Eduard Popp és az egyiptomi Abdellatif Mohamed Ahmed Mohamed mérkőzés győztese ellen lép szőnyegre. Bízunk benne, hogy a maihoz hasonló szép estéket élhetünk még át a világbajnokság utolsó két napján.

Megszületett az első magyar érem a budapesti birkózó világbajnokságon! A vb hatodik napján Barka Emese női 57 kg-ban bronzérmet szerzett. Sastin Marianna a 62 kilósok között a vigaszágon szintén eljutott a bronzmérkőzésig, ott azonban kikapott, ezzel pedig az 5. helyen fejezte be a szereplést.
A férfi kötöttfogásúak is bemutatkoztak a csütörtöki napon, nem is akárhogyan, hiszen Bácsi Péter és Korpási Bálint is a világbajnoki címért léphet holnap szőnyegre, és nem kell elbúcsúznunk Váncza Istvántól és Andrási Józseftől sem, mindketten a vigaszágon folytathatják holnap.
A hölgyek versenyeinek utolsó napja sikerült az eddigi legszebbre a Papp László Budapest Sportarénában. Barka Emese a női 57 kg-os súlycsoportban a román Katerina Zhydachevska ellen vívott a bronzmérkőzésen és 6-0 arányban diadalmaskodott, megszerezve saját maga harmadik vb-bronzát.
A mérkőzés után boldogan nyilatkozott: “Nagyon jó volt hazai közönség előtt versenyezni. Mindenkinek köszönöm, aki támogatott, kijött, vagy akár a tv előtt szurkolt. Most nagyon örülök, boldog vagyok, de azért sajnálom, hogy ez az érem nem lett fényesebb. Az egész világbajnokságon, az elődöntőt leszámítva a koncentráció jellemzett. Ez egy könnyű meccs volt, nem fáradtam el teljesen, bárcsak a döntőben szerepelhettem volna így.”
62 kg-ban Sastin Marianna a vigaszágon szerepelhetett és előbb a nigériai Aminat Oluwafunmilayo Adeniyi ellen győzött roppant nehéz mérkőzésen 6-2-re, majd az indiaiak olimpiai bronzérmesén jutott túl egy, az utolsó másodpercben elveszített indiai challange-nek köszönhetően.
A bronzmérkőzésen a Vasas világbajnok birkózója szoros csatában alulmaradt az ukrán Yulia Tkach ellenében, ám a szülés után visszatérő birkózónk így is kiváló eredményt ért el 5. helyezésével. “Szülés után egy világbajnokságon ötből 3 meccset megnyerni végülis nem rossz. A felkészülési időszaknak az erő és állóképességi része volt igazán nehéz. A teljesítményemmel elégedett vagyok, ez ellen a lány ellen soha nem tudtam igazán jól birkózni. A következő lépés az lesz, hogy holnap elmegyek a kisfiamért utána pedig... nem is tudom.” - értékelt Sastin Marianna.
A hölgyek egy bronzéremmel és két ötödik helyezéssel fejezték be a budapesti világbajnokságot.
Ma bemutatkoztak kötöttfogású birkózóink is és örömmel jelenthetjük, hogy mind a négy ma szőnyegre lépő birkózónkkal holnap is találkozhatunk, így pénteken hét magyarért szoríthatunk.
A 72 kilós Korpási Bálint és a 82 kilósok közt szereplő Bácsi Péter egyaránt a fináléba jutott, így már most biztos, hogy holnap újabb két világbajnoki éremmel gazdagodik a magyar birkózósport.
Korpási a 2015-ben vb ötödik algériai Tarek Aziz Benaissa ellen kezdett és ellenállhatatlan birkózással, technikai tussal győzött. A BVSC birkózója ezután a kétszeres pánamerikai játékok győztes brazil Joilson de Brito Ramos Juniort is fölényesen győzte le (8-0), és jutott az elődöntőbe. A legjobb négy között aztán nehezebb falatnak bizonyult az örmény származású, ám bolgár színekben versenyző Aik Mnatsakanian, de 3-1-es győzelme után ismét a magyar birkózó kezét emelték a magasba. A péntek 18 órai döntőben a kétszeres világbajnok, Európa-bajnok, olimpiai ötödik német Frank Stabler lesz Korpási ellenfele.
82 kg-ban Bácsi Péter első vetélytársa az osztrák Michael Wagner volt a selejtezőben. Világ és Európa-bajnokunk amolyan bemelegítésképpen 2-1-re győzött és lépett a legjobb tizenhat közé. A Ferencváros klasszisa a nyolcaddöntőben a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes fehérorosz Viktor Sasunovski ellen szinte lekopírozta selejtezőbéli teljesítményét és szintén 2-1-es eredménnyel jutott tovább.
Az elődöntőben a már jól megszokott 2-1-es eredménnyel jutott be Bácsi Péter. Ezúttal a kazah Maksat Yerezhepov volt az áldozata. Következett az elődöntő és hol máshol mutatna valaki csúcsformát, mint a nap utolsó mérkőzésén. A kirgiz Atabek Azisbekov kis híján lerepült a szőnyegről, ahogy a magyar klasszis dobálta, végül 12-4-re győzött Bácsi Péter, ezzel Korpási Bálint után ő is bejutott a vb-döntőbe. Ellenfele a 2013-ban világbajnoki bronzérmes török Emrah Kus lesz.
Kiválóan szerepelt a még juniorkorú Váncza István is. A 63 kg-os súlycsoportban junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózónk tussal verte a marokkói Fouad Fajarit, majd a legjobb tizenhat között 10-4-re győzött a románok Európa-bajnoka, Mihai Radu Mihut ellen. Az élete első felnőtt világversenyén szereplő birkózónkat a negyeddöntőben az oroszok vb-bronzérmese, Stepan Maryanyan állította meg technikai tussal, azonban mivel az orosz a döntőig menetelt, Váncza holnap a vigaszágon folytathatja.
Szintén a vigaszágon láthatjuk pénteken az 55 kilós Andrási Józsefet, akinek nem hozott szerencsét a sorsolás. Már a selejtezőben összekerült az Európa-bajnok azeri Eldaniz Azizlivel, akitől 9-0-s vereséget szenvedett. Az azeri birkózó később a döntőbe jutott, így a Honvéd birkózója holnap a vigaszági küzdelmek során újra megmutathatja magát.


VÉGEREDMÉNYEK:

Nők 50 kg:
1. Susaki Yui (Japán)
2. Mariya Stadnik (Azerbajdzsán)
3. Oksana Livach (Ukrajna) és Yanan Sun (Kína)
5. Ritu Ritu (India) és Son-Hyang Kim (Észak-korea)

Nők 53 kg:
1. Okuno Haruna (Japán)
2. Sarah Hildebrandt (Egyesült Államok)
3. Diana Weicker (Kanada) és Qianyu Pang (Kína)
5. Jyldyz Eshimova (Kazahsztán) és Katarzyna Krawczyk (Lengyelország)

Nők 57 kg:
1. Ningning Rong (Kína)
2. Bilyana Zhivkova Dudova (Bulgária)
3. BARKA EMESE (MAGYARORSZÁG) és Pooja Dhanda (India)
5. Katerina Zhydachevska (Románia) és Grace Jacob Bullen (Norvégia)

Nők 62 kg:
1. Taybe Yusein (Bulgária)
2. Kawai Yukako (Japán)
3. Yulia Tkach (Ukrajna) és Mallory Maxine Velte (Egyesült Államok)
5. SASTIN MARIANNA (MAGYARORSZÁG) és Lais Nunes De Oliveira (Brazília)

Ahogy említettük korábban, holnap hét magyar versenyzőért szoríthatunk. Korpási Bálint és Bácsi Péter világbajnoki döntőt vív, Váncza István és Andrási József a vigaszágon küzd majd, illetve újabb három súlycsoportban kezdődnek meg a küzdelmek, melyeken 60 kg-ban Torba Erik a moldáv Ciobanuval, 67 kg-ban Krasznai Máté a kínai Tian, míg 87 kg-ban Lőrincz Viktor az amerikai Martinez ellen lép szőnyegre.

Barka Emese az elődöntőig menetelt a Budapesten zajló birkózó világbajnokság szerdai versenynapján. Az 57 kg-os súlycsoportban szereplő csepeli sportoló, aki 2013-ban bronzéremig jutott ugyanitt, a Papp László Budapest Sportarénában rendezett világbajnokságon, idén újra a bronzéremért léphet szőnyegre.
A 62 kilósok között szereplő Sastin Marianna a vigaszágon szerepelhet holnap.
Szinte az utolsó órákig kérdéses volt Németh Zsanett szereplése, aki a 76 kilósok között harcolta ki, hogy bronzcsatát vívhasson, azonban, ahogy arról tegnap beszámoltunk, térdsérülést szenvedett, délután pedig kiderült az is, hogy nem tud szőnyegre lépni a japán Minagawa Suzuki Hiroe ellen, így az ázsiai birkózó nyakába került a bronzérem, Németh Zsanett ezzel megszerezte a magyar csapat második pontszerző helyezését: “Tegnap a meccs közben még nem éreztem fájdalmat, a meccs után még be volt melegedve a lábam. Sajnos, a belső szalagom be van szakadva, így nem tudok szőnyegre lépni. Nem szeretném kockáztatni a felkészülésemet a tokiói olimpiára és a selejtezőre. Még nem volt meg az MR vizsgálat, így pontosabb részleteket majd csak később tudok mondani” – nyilatkozta az újpesti birkózó.
A 72 kg-os Szmolka Nikolett a vigaszágon folytathatta szerdán, de nem bírt a török Buse Tosunnal és technikai tussal kikapott.
Barka Emese a vb-ötödik francia Riviere ellen kezdett és győzött 5-2-re. A nyolcaddöntőben a lengyel Wrzesien ellen fantasztikus birkózást mutatott be a magyar versenyző: két levitel, majd egy combfogásból való emelés után már 6-0 volt a javára, az újabb -ezúttal négypontos- akció pedig a technikai tussal való győzelmet jelentette számára. A legjobb négy közé kerülésért a koreai Um Ji-Eun állt Emese útjába, és az elején két levitel után 4-0-ra vezetett is, ám Barka Emese ezután sorra hajtotta végre az akciókat és nem csupán megfordította az eredményt, a végén fölényes, 11-4-es győzelmet aratott. Az elődöntőben Bilyana Zhivkova Dudova már sajnos megállította. A bolgár 6-2-re győzött, így Barka Emese a holnap esti programban a bronzéremért csatázik majd és látva mai formáját, bizakodhatunk, hogy csütörtökön megszületik Magyarország első 2018-as világbajnoki érme.
62 kilóban Sastin Marianna első mérkőzésén legyőzte a venezuelai Griman Herrerát, majd a nyolcaddöntőben nem bírt a japánok idei és tavalyi világkupa-győztesével. Világbajnok birkózónk 2-1 arányban maradt alul Kawai Yukakóval szemben, ám mivel a japán a döntőig menetelt, a Vasas birkózója a vigaszágon folytathatja csütörtökön. Ellenfele a nigériai Aminat Oluwafunmilayo Adeniyi lesz.
50 kg-ban Köteles Alexandra hiába vezetett 2-0-ra Frederika Petersson ellen, a svéd előbb megfordította az állást, majd tust adott, így a Vasas birkózója búcsúzni kényszerült. Szintén nem vette sikerrel az első kört Dénes Mercédesz, aki a venezuelai Arguello Villegas ellen maradt alul.
Az esti döntők során finn ukrán, kanadai és amerikai aranyérmek születtek.


VÉGEREDMÉNYEK:

Nők 65 kg:
1. Petra Maarit Olli (Finnország)
2. Danielle Lappage (Kanada)
3. Gempei Ayana (Japán) és Irina Netreba (Azerbajdzsán)
5. Ritu Ritu (India) és Forrest Ann Molinari (Egyesült Államok)

Nők 68 kg:
1. Alla Cherkasova (Ukrajna)
2. Koumba Selene Fanta Larroque (Franciaország)
3. Feng Zhou (Kína) és Tamyra Mensah-Stock (Egyesült Államok)
5. Maria Mamashuk (Fehéroroszország) és Olivia Grace Di Bacco (Kanada)

Nők 72 kg:
1. Justina di Stasio (Kanada)
2. Nasanburmaa Ochirbat (Mongólia)
3. Martina Kuenz (Ausztria) és Buse Tosun (Törökország)
5. Samar Amer Ibrahim Hamza (Egyiptom) és Juan Wang (Kína)

Nők 76 kg:
1. Adeline Gray (Egyesült Államok)
2. Yasemin Adar (Törökország)
3. Minagawa Suzuki Hiroe (Japán) és Erica Wiebe (Kanada)
5. NÉMETH ZSANETT (MAGYARORSZÁG) és Epp Mae (Észtország)

Holnap Barka Emese bronzmeccse és Sastin Marianna vigaszági szereplése mellett immáron kötöttfogású birkózóinkért is szoríthatunk. 55 kg-ban Andrási József az azeri Azizli ellen kezd, 63 kg-ban Váncza István a marokkói Fajarival mérkőzik, 72 kg-ban Korpási Bálint ellenfele a Benaissa (algériai) - Morbitzer (cseh) mérkőzés győztese lesz, míg 82 kg-ban Bácsi Péter az osztrák Wagner ellen lép szőnyegre az első fordulóban.

Rendkívül izgalmasan alakult nemzeti ünnepünk napja a Papp László Budapest Sportarénában zajló birkózó világbajnokságon. Noha a magyar érem egyelőre még várat magára, tanúi lehettünk egy izgalmas bronzmérkőzésnek, egy várva várt, ám nem nagy csatát hozó világbajnoki döntőnek és nem utolsó sorban egy hősnő születésének.
Talán nem udvariatlanság, ha Olejnik Pavlo bronzmeccsével kezdünk. Ukrajnából honosított sportolónk a 97 kilósok között a kubai származású, olasz színekben versenyző Abraham de Jesus Conyedo Ruano ellen lépett szőnyegre. A meccs 2-2-vel ért végett, ám mivel az olasz szerezte az összecsapás utolsó pontját, így övé lett a bronzérem.
Női 76 kg-ban egész nap ámulhattunk Németh Zsanett teljesítménye láttán, azonban egy sajnálatos sérülés végül szertefoszlatta álmait. Németh az első fordulóban változatos mérkőzésen, az utolsó másodpercekben fordítva 8-6-ra legyőzte a 2015-ös Európa-játékok győztes, világbajnoki második fehérorosz Vasilisa Marzaliukot. Eb-ezüstérmesünk a negyeddöntőben a mongol Naranchimeg Gelegjamts ellen lépett szőnyegre és szenzációs birkózással 4-0-ra győzött. Az elődöntőben aztán következett a dráma. A világ- és Európa-bajnok török Yasemin Adar ellen a magyar lány 1-0-ra vezetett, mikor egy támadás kivédekezése közben megsérült a jobb térde. Zsanettet többször is ápolni kellett a mérkőzés folyamán, a török pedig hamar kihasználta a számunkra sajnálatos helyzetet. A végén már a török sem erőltette a támadásokat, így is magabiztosan jutott a holnapi fináléba. Németh Zsanettet vastaps kísérte le a szőnyegről, utána pedig rögtön megkezdték térdének kivizsgálást, illetve ápolását. „Az első három percben azt gondoltam, hogy végig tudom csinálni a sérülésem ellenére. Úgy érzem, komoly a baj. Most még meleg a helyzet, ezért nem tudok mit mondani a holnapi napról. Lejöhettem volna a szőnyegről, de ez egy vb, ráadásul itthon, úgyhogy ez meg sem fordult a fejemben. Az ellenfelem sportszerű volt, de most jön a kellemetlen várakozás” - mondta a mérkőzés után. Kisvártatva kiderült az elsődleges diagnózis, mely eléggé elkeserítő: az újpesti birkózó térdében keresztszalag szakadást állapítottak meg, így a holnapi nap folyamán derül ki, fel tud-e állni a bronzmeccsen a szőnyegre. Ismerve őt, ha rajta múlik, akkor biztosan.
A többi magyar birkózó számára nem hozott sok sikerélményt a világbajnokság keddi versenynapja. 68 kg-ban Wilson Vanessa mindössze másfél perc alatt kapott ki a kirgiz Meerim Zhumanazarovától, 65 kg-ban Sleisz Gabriella 8-0 arányban maradt alul a japán Gempei Ayanával szemben, míg a 72 kg-os Szmolka Nikoletta a mongol Nasanburmaa Ochirbattól kapott ki 10-0-ra. Szmolkától azonban nem búcsúzunk, miután a mongol egészen a döntőig menetelt, a magyar birkózó a vigaszágon folytathatja szerdán.
Az esti döntők során nagy izgalommal vártuk a szabadfogásúak 97 kg-os döntőjét, ahol az olimpiai-, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok orosz Abdulrashid Sadulaev, az amerikaiak olimpiai és háromszoros világbajnokával Kyle Frederick Snyderrel csapott össze. A 2017-es párizsi világbajnokságon az Snyder legyőzte az oroszt, most azonban mindössze valamivel több, mint egy perc alatt Sadulaev tust adott az amerikainak ezzel elhódította a vb-címet. Az oroszoknak jutott még egy arany a mai napon, míg a hölgyek két súlycsoportban rendezett döntői után a japánok örülhettek.


VÉGEREDMÉNYEK:

Szabadfogás 70 kg:
1. Magomedrasul Gazimagomedov (Oroszország)
2. Adam Batirov (Bahrein)
3. Franklin Maren Castillo (Kuba) és Zurabi Iakobishvili (Grúzia)
5. Andrey Kviatkovski (Ukrajna) és Byambadorj Bat-Erdene (Mongólia)

Szabadfogás 97 kg:
1. Abdulrashid Sadulaev (Oroszország)
2. Kyle Frederick Snyder (Egyesült Államok)
3. Abraham de Jesus Conyedo Ruano (Olaszország) és Elizbar Odikadze (Grúzia)
5. OLEJNIK PAVLO (MAGYARORSZÁG) és Magomed Idrisovich Ibragimov (Üzbegisztán)

Nők 55 kg:
1. Mukaida Mayu (Japán)
2. Zalina Sidakova (Fehéroroszország)
3. Lienna de la Caridad Montero Herrera (Kuba) és Myong-Suk Jong (Észak-Korea)
5. Jaccara Winchester (Egyesült Államok) és Qi Zhang (Kína)

Nők 59 kg:
1. Kawai Risako (Japán)
2. Elif Jale Yesilirmak (Törökország)
3. Xingru Pei (Kína) és Shoovdor Baatarjav (Mongólia)
5. Svetlana Lipatova (Oroszország) és Alejandra Romero Bonilla (Mexikó)

Szerdán "nőnap" lesz a világbajnokságon, hiszen remélhetőleg Németh Zsanettet sikerül olyan állapotba hozni, hogy vállalni tudja a bronzmérkőzést, Szmolka Nikoletta pedig a vigaszágon szerepel majd. Négy újabb súlycsoportban is szőnyegre lépnek a mieink. 50 kg-ban Köteles Alexandra a svéd Peterssonnal, az 53 kilósoknál Dénes Mercédesz a venezuelei Arguellóval, az 57 kg-os súlycsoportban Barka Emese a francia Riviere ellen kezd, míg a 62 kilósok között Sastin Marianna a szintén venezuelai Griman Herre ellen lép szőnyegre.

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Friss hírek