Ez történt 2014-ben (I.rész )

Fotó: Dan Kitwood Fotó: Dan Kitwood

JANUÁR 1.: Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke újévi üdvözlete mellett hangsúlyozta: a sajnálatos volgográdi terrortámadások sem veszélyeztetik a szocsi téli paralimpia zavartalan lebonyolítását.

JANUÁR 14.: Az IPC a Magyar Paralimpiai Bizottsággal is elkezdte az egyeztetéseket arról, hogyan lehetne minél több nőt sportvezetői szinten bevonni a paralimpiai mozgalomba.

JANUÁR 15.: Tunkel Nándor és Szávai Csaba révén két ezüstérmet szereztek a mieink az egri erőemelő Hungarian Open nemzetközi versenyen, amely egyben világbajnoki selejtező is volt. A viadal rendkívül magas színvonalára jellemző, hogy három új világcsúcs is született.

JANUÁR 19.: Egy arany (Krajnyák Zsuzsanna, tőr) – mellett két-két ezüst- és bronzérmet szereztek vívóink a németországi Malchow-ban rendezett Világkupa-versenyen.

JANUÁR 20.: A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi ülésén Borkai Zsolt elnök kijelentette: kormányzati szándék, hogy minél gyorsabban eljussanak a támogatási összegek a szövetségekhez, ezért idén már februárban elindulhat a finanszírozás, amire korábban nem volt példa.

JANUÁR 21.: Háromnapos szemináriumot tartott a 2020-as nyári játékok helyszínén az IPC. Ez volt a tokiói nyári paralimpia első hivatalos nemzetközi eseménye.

JANUÁR 24.: Eldőlt, hogy nem lesz magyar résztvevő a szocsi téli paralimpián. Miután egyetlen sportolónk sem tudott a kvalifikációs versenyeken részvételi jogot szerezni, az MPB elnöksége úgy döntött, nem nevez versenyzőt a játékokra.

JANUÁR 29.: A Látássérültek Nemzetközi Sportszövetsége (IBSA) Tardos Jánost kérte fel a 2016-os riói paralimpia judo-versenyén a technikai delegátusi feladat ellátására. Ez azt jelenti, hogy a magyar sportvezető lesz az esemény lebonyolításának első számú vezetője.

FEBRUÁR 15.: Története során első alkalommal a szombathelyi Sprint SC nyerte meg a TESCO ülóröplabda Magyar Kupát. Az integrált békéscsabai döntőt fantasztikus hangulatban, 800 néző előtt rendezték.

FEBRUÁR 17.: Farkas László egyesben és párosban is megnyerte idei első versenyét az angliai Prestonban rendezett tenisztornán.

MÁRCIUS 3.: Burányi Flóra a harmadik helyen végzett a németországi Heidelbergben rendezett német nyílt judobajnokságon.

MÁRCIUS 7.: Látványos megnyitóval elkezdődött a szocsi téli paralimpia, ahol öt sportágban, 547 sportoló mérte össze tudását.

MÁRCIUS 16.: Krajnyák Zsuzsanna két arany- (tőr, párbajtőr), Osváth Richárd két ezüstérmet (tőr, párbajtőr) szerzett a párizsi vívó Világkupa-versenyen.

MÁRCIUS 17.: Hat arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel zárták a mieink az egri Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz-versenyt. Szakvezetőnk, Aranyosi Péter szerint nagyjából ezeket az eredményeket lehetett elvárni játékosainktól.

MÁRCIUS 19.: Az egri Hungarian Open után elkészített világranglista alapján eldőlt, hogy hét magyar játékos vehet részt a pekingi asztalitenisz-világbajnokságon.

MÁRCIUS 21.: Kettős győzelemmel mutatkozott be Németh Roland a nemzetközi porondon. A 21 éves teniszező a második táblán egyesben és párosban is megnyerte a Csehországban rendezett Karvina Opent.

MÁRCIUS 24.: Együttműködési megállapodást kötött az MPB az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (OORI).

MÁRCIUS 26.: Dávid Krisztina világcsúccsal nyerte meg a légpisztolyosok 10 méteres számát a Stoke Mandeville-ben rendezett sportlövő Világkupa-versenyen.

MÁRCIUS 28.: Ellopták az MPB kisbuszát.

MÁRCIUS 30.: A tizenhárom éves Sós Luca Európa-csúccsal nyert 200 m pillangón a madridi nemzetközi úszóversenyen.

 

Rate this item
(0 votes)
Zsuppán András

Számomra minden sportoló egyformán fontos. Legyen olimpiai bajnok, vagy kisiskolás, ép, vagy fogyatékkal élő. Társaimmal együtt azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy eddig egyedülálló módon, mindenki egy csapatban lehessen. A MI közös csapatunkban.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Friss hírek