Csütörtöktől világkupa Egerben Featured

A tavaly megrendezett Kerekesszékes Vívó Világbajnokság és Erőemelő Nyílt Európa-bajnokság után, ismét nemzetközi versenynek ad otthont Eger városa. 2016. február 11-14. között az IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupán bizonyíthat 25 ország 158 regisztrált sportolója. A Világkupán a riói Paralimpiai Játékok kerekesszékes vívó kvótáiért szállnak harcba a versenyzők.
A február 08-án tartott sajtótájékoztatón Szabó László, az MPB elnöke elmondta: az idei év legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb sportoló jusson ki a paralimpiára. „Terveink azonban túlmutatnak a riói paralimpián, Magyarország a paraversenyek szervezésében világhatalom szeretne lenni. Alkalmasnak kell lennünk arra, hogy bármely parasportban világversenyt rendezzünk, hiszen 2024-ben nemcsak olimpiát, paralimpiát is szeretnénk rendezni Budapesten.”
Szekeres Pál bizakodásának adott hangot, miszerint a magyar kerekesszékes vívó válogatott legalább öt kvótát tud majd magáénak a májusban záruló nemzetközi lista alapján. A többszörös paralimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes vívó és a riói paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatóságának elnöke, a válogatott szövetségi kapitányaként segíti a sportolók felkészülését. A nemzetközi sportesemény hazai védnökeként Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy Magyarország nemcsak egyre több rangos világverseny megrendezési jogát kapja meg, de a szervezések során nemzetközileg elismert szinten is helytáll. Fontos és sportszakmailag helytálló eredménynek tartja, hogy ép sportolók közösen tudnak edzeni a parasportolókkal. Martonné Adler Ildikó, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere megtiszteltetésként említette, hogy a parasportág nemzetközi és hazai versenyeit sorozatban Egerben tartják, bizonyítva, hogy a város sportlétesítményei, fejlesztései és szállásai akadálymentességi szempontból is alkalmasak sportrendezvényekre.
A Coca-Cola Magyarország számára a Magyar Paralimpiai Bizottsággal való együttműködés meghatározó eleme annak a stratégiai szintű gondolkodásnak, amelynek célja: minél szélesebb társadalmi réteghez eljuttatni "a sportolás mindenkié" üzenetét, valamint minél több embert mozgással teli életmódra ösztönözni. A hosszú távú együttműködést jelzi, hogy az eddigi támogatás mértékét a vállalat megháromszorozta idén.
„A sport szponzoráció terén a Coca-Cola Magyarország értéket teremt, élményt nyújt. 1960-ban tartották az első Paralimpiát Rómában, akkor még csak 400 versenyzővel, ami mára a világ második legnagyobb sporteseményévé nőtte ki magát. Büszkék vagyunk rá, hogy globális szinten 1992 óta, Magyarországon 2008 óta támogathatjuk a bizottság munkáját” – hangsúlyozta Pellion Ágnes, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. kommunikációs vezetője.
A sajtótájékoztatón vívó bemutatót tartott Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó és Hajmási Éva világbajnoki ezüstérmes vívó, a kerekesszékes vívó válogatott tagja.

Az egri világkupán induló magyar parasportolók:

Dani Gyöngyi,
Fóris Erika,
Hajmási Éva,
Jurák Andrea,
Krajnyák Zsuzsanna,
Mező Boglárka,
Veres Amarilla,
Báder Richárd,
Gerencsér Ferenc,
Gergely István,
Göttlinger Dániel,
Horváth Gábor,
Mató Gyula,
Osváth Richárd,
Sáfrán Sándor,
Süle József,
Szarvas Zsolt,
Tarjányi István,
Zsolnay Sándor.

A Magyar Paralimpiai Csapatnak jelenleg 19 érvényes kvótája van a riói paralimpiára az alábbi megoszlásban: judó (1), asztalitenisz (6), kajak-kenu (1), sportlövészet (2), kerékpársport (1), úszás (8).

Paralimpiai vívóeredmények
Először Barcelonában 1992-ben szerzett aranyérmet paralimpián kerekesszékes magyar vívó, Szekeres Pál egyéni tőrvívásban.
Atlantában 1996-ban Szekeres Pál két aranyérmet, Pálfi Judit egy ezüstérmet nyert.
Sydneyben 2000-ben Krajnyák Zsuzsanna két bronz, Szekeres Pál bronz, Pálfi Judit egy ezüst érmet szerzett.
Athénban 2004-ben először sikerült csapatérmet nyerni, a Nõi Párbajtőr Csapat és Női Tőr Csapat 1-1 ezüst érmet, Dani Gyöngyi egyéniben további ezüstérmet, Krajnyák Zsuzsanna és Szekeres Pál 1-1- bronzérmet nyertek.
Pekingben 2008-ban Szekeres Pál egy bronzéremmel tért haza.
Londonban 2012-ben a Női Párbajtőr Csapat ezüstérmet, Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna egyéniben 1-1 ezüstérmet, Krajnyák Zsuzsanna és Osváth Richárd pedig egyéniben további 1-1 bronzérmet nyertek.

További eredmények a paralimpiai versenyszámokban az elmúlt években:
VB 2015: 3 ezüst, 2 bronz érem,
EB 2014: 2arany, 1 ezüst és 2 bronzérem,
VB 2013: 1 ezüst és két bronzérem.

Jelenleg
Az IWAS alá tartozó IWFC 40 tagországában van kerekesszékes vívás. A paralimpiai mozgalomban a kerekesszékes vívás meghatározó nemzetei: Kína, Hong-Kong, Franciaország, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna és Magyarország, 1-1 kiemelkedő versenyzővel rendelkezik Irak, Németország, Fehéroroszország, Egyesült Államok, Brazília.
Európai szinten a 2-3., világviszonylatban a 4-5. legerősebb vívónemzetnek számítunk.
A hazai sportági szövetség taglétszáma, a sportágak igazolt versenyzői létszáma: 9, egyesületben 34 sportoló.
A paralimpiai vívófelkészülés szakaszai a 2016. évi Rio de Janeirói Nyári Paralimpiai Játékokra
Kvalifikációs időszak 2014. szeptember 1 - 2016. május 31.
Első Szakasz: 2014. szeptember 1 - december 31. három világkupa verseny, Országos Bajnokság.
Második Szakasz: 2015. január 1 - július 14. Három Világkupa verseny és 4 hazai kétnapos válogató verseny mellett közös edzőtáborok az épekkel, valamint 1 meghívásos nemzetközi versenyen való részvétel. Kiemelt verseny a montreáli Világkupa.
Harmadik szakasz: 2015. augusztus 10-től hat hetes felkészülés a VB-re, utána kvalifikációs világbajnokság Egerben.
Negyedik szakasz: 4 Világkupa verseny (Párizs, UAE, Eger, Montreál), majd az utolsó kvalifikációs verseny 2016. májusában, az olaszországi Európa Bajnokságon, Országos Bajnokság.
Ötödik szakasz: 2016. június 1 - paralimpiáig, közvetlen felkészülési időszak. Egy Világkupa verseny, 6 hetes edzőtábor, 2 hazai kétnapos válogató. A kvalifikációs rendszerből adódóan az EB és a VB a két kiemelt verseny, a 10 VK eredményéből (kontinensenként minimum 1-1 verseny) a 7 legjobb eredmény számít.

A világkupa eredményeit a https://eger2016.hparalimpia.hu weboldalon követhetjük nyomon.

Rate this item
(0 votes)
Zsuppán András

Számomra minden sportoló egyformán fontos. Legyen olimpiai bajnok, vagy kisiskolás, ép, vagy fogyatékkal élő. Társaimmal együtt azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy eddig egyedülálló módon, mindenki egy csapatban lehessen. A MI közös csapatunkban.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Friss hírek