Holland és bolgár győzelemmel búcsúzott a Papp László Sportaréna Featured

Holland és bolgár győzelemmel búcsúzott a Papp László Sportaréna Fotó: cev.eu

Vasárnap a nyolcaddöntőkkel folytatódott a női röplabda Európa-bajnokság, mely egyben a budapesti helyszín búcsúját is jelentette. A negyeddöntők összecsapásaira már csupán két helyszínen Ankarában és Lódzban kerül sor.
Mintegy ezer néző látogatott ki vasárnap a Papp László Budapest Sportarénába, hogy még egyszer, utoljára átélje a magyar röplabdázás történetének legnagyobb hazai eseményének történéseit.
A nap első találkozóján a C csoport első helyezett együttese, a holland válogatott az A csoport negyedikjével, Görögországgal mérkőzött.
Az első játszmában sokáig tartotta magát a görög együttes, sőt 12-10-nél és 14-12-nél is kétpontos előnyhöz jutott, melynek hatására táncra is perdültek a görög lányok, akik szemmel láthatóan élvezték a mérkőzést. A hollandok amerikai mestere, Jamie Morrison cserékkel próbált kombinálni, majd egy megnyert challenge után már előnyben is voltak a tulipánosok, sőt pontról pontra növelték előnyüket. A görögök kapitánya rövid időn belül kétszer is kénytelen volt magához rendelni az övéit, de ekkor már 18-23 volt az állás. A sorokat sikerült oly módon rendezni, hogy két pontra megközelítsék az ellenfelet (21-23), de Hollandia végül 25-21-re megnyerte az első játszmát.
A második felvonásban 11-7-es görög előnynél a hollandok szakvezetőjének kellett ismét "a meccsbe nyúlni", időkérése után sikerült előbb egyenlíteni, majd a vezetést is átvenni. 16-14-es holland előnynél Naranjo Hernandez mester már második idejét kérte ki, ám érdemi újítás nem jött a görögök játékába. 24-19-nél öt meccslabdája volt a hollandoknak, de ebből négyet is hárítottak a görögök, ám végül mégis sikerült lezárni ezt a játszmát is. (25-23)
A harmadik felvonásra elfogyott a görögök ereje és már csak a hollandok akarata érvényesült. 16-8-nál második idejét is kénytelen volt kikérnie a görögök mestere, de a hollandok ezután is tetszés szerint alakították ki pontjaikat, végül pedig 25-12-re megnyerték az utolsó játszmát.

HOLLANDIA - GÖRÖGORSZÁG 3:0 (21, 23, 12)


A nap második, egyben a budapesti helyszín utolsó összecsapásán a bolgár válogatott a vártnál talán könnyebben verte meg az előző Európa-bajnokság negyedikjét, Azerbajdzsánt.
Az első felvonásban csupán 10-11-ig tudta tartani a lépést Azerbajdzsán válogatottja, innentől kezdve már igazi bolgár erődemonstrációt láthattunk. Hiába az időkérések, a cserék, ezután mindössze két pontra futotta az azerieknek. (12-25)
A második játszmára sem tudott úgy felpörögni az azeri csapat, melyet a tét megkívánt volna. A mezőny egyik legmagasabbját, a 198 centis Polina Rahimovát is sikerült többször pontot érően blokkolni, illetve a román mérkőzés közepéig minden percet a pályán töltő Yelyzaveta Samadova mozgása is igen fáradtnak látszott ma este. Persze utóbbi így is hozott 9 pontot, Rahimova pedig 12 pontjával csapata legeredményesebbje lett, de hol van ez mondjuk az ellenünk szerzett 22 ponthoz képest. A történeti hűség kedvéért megjegyzendő, hogy az azeriek a megengedett 14 helyett, mindössze 12 játékost neveztek az Eb-re, így nem csoda, hogy egy kicsit elfogytak a végére. Végül ezt a szettet is magabiztosan nyerték a bolgárok. (16-25)
A harmadik felvonásra nagyon összeszedte magát az azeri csapat és egy roppant izgalmas szettben, csupán a végjátékban maradt alul. (23-25)

AZERBAJDZSÁN - BULGÁRIA 0:3 (-12, -16, -23)


Ankarában a csoportunkból továbbjutó Horvátország csaknem a torna eddigi legnagyobb meglepetését okozta. 8000 néző előtt végletekig kiélezett csatában, 2 óra 13 perces összecsapáson minimális különbséggel maradt csupán alul a házigazda török együttessel szemben.
Szerbia három játszmában verte meg Romániát.
Lódzban a lengyelek Spanyolországot, a németek pedig Szlovéniát győzték le 3:0 arányban.
Pozsonyban az olasz válogatott papírforma győzelmet aratott a házigazdák ellen, Oroszország pedig négyjátszmás mérkőzésen búcsúztatta Belgiumot.
Ahogy arról szó volt korábban, Budapest búcsúzik, nem lesz több Eb-meccs a Papp László Budapest Sportarénában, de a kontinensviadal szerdán a negyeddöntőkkel folytatódik, immáron csupán két helyszínen. Törökországban, Ankarában és Lengyelországban, Lódzban is két-két mérkőzést rendeznek, hogy aztán kialakuljon a legjobb négy mezőnye és szombattól már csak Törökországra figyeljünk.


NYOLCADDÖNTŐ:

Ankara:
Szerbia–Románia 3:0 (20, 17, 23)
Törökország–Horvátország 3:2 (24, –18, –31, 22, 14)

Lódz:
Németország–Szlovénia 3:0 (21, 15, 20)
Lengyelország–Spanyolország 3:0 (20, 20, 19)

Budapest:
Hollandia–Görögország 3:0 (21, 23, 12)
Azerbajdzsán-Bulgária 0:3 (-12, -16, -23)

Pozsony:
Oroszország–Belgium 3:1 (22, 15, –21, 22)
Olaszország–Szlovákia 3:0 (20, 23, 20)


A negyeddöntő párosítása:
Ankara:
Szerbia–Bulgária
Törökország–Hollandia
Lódz:
Olaszország-Oroszország
Lengyelország-Németország

Rate this item
(0 votes)
Zsuppán András

Számomra minden sportoló egyformán fontos. Legyen olimpiai bajnok, vagy kisiskolás, ép, vagy fogyatékkal élő. Társaimmal együtt azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy eddig egyedülálló módon, mindenki egy csapatban lehessen. A MI közös csapatunkban.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

A SportMindenkinek.hu egy teljes funkciós sportportál. Folyamatosan bővülő kínálatunkban nemre, korra és eredményességre való tekintet nélkül, bárki megmutathatja magát.
A sport legyen öröm, a sport legyen mindenkié!

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Friss hírek